Harry Potter fanfictions: Egy bevégezhetetlennek hitt szerelem...: 5. fejezet: A levél és az első énekóra

Eredeti webhely: http://donna-rosescorpiuslove.blogspot.com/
+ Megtekinthető: http://fanfic.hu/merengo/ - erre az oldalra (kismercired.blogspot.com) már NEM kerül fel a 6. fejezet. csak és kizárólag a Merengő hivatalos oldalán lesz elérhető. meghagyom az oldalon mert kedves nekem, de ide már nem szándékozom felrakni a továbbiakat:)

„Szépségem.” Ez áll a pergamenen. Remegő kézzel kinyitom, és megpillantom a férfias, hurkos kézírást.

„Szépségem!

Találkozni akarok veled, hogy milyen okból kifolyólag, azt majd megtudod, ha eljössz!

Gyere holnap hatra a Szükség Szobájához, az ajtót már ott fogod találni!

Scorpius”

Még egyszer átfutom a sorokat, hogy megbizonyosodjak róla, nem képzelődöm, majd Izumy kezébe nyomom a levelet és felállok az ágyról.

- Elmész? – kérdezi barátnőm.

- El kéne – vonom meg a vállam.

- Nem muszáj.

- De nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit akar.

- Akkor menjél – mondja, miközben lefekszik az én ágyamba és betakarózik.

- Izumy! Szállsz ki onnan! – kiáltok rá.

- Feküdj le az én ágyamba, jó? A tiéd olyan kényelmes… - motyogja csukott szemmel.

- De potom fél óra múlva kezdődik a tanítás. És a fiúk meg lent fognak minket várni a klubban, kábé húsz perc múlva.

- Küldj nekik egy levelet, hogy: „Jó éjt!” Érteni fogják. Egyébként most nem érdekel az idő – motyogja vissza nekem a takarókupac alól.

- Oké – egyezek bele, majd az íróasztalomhoz lépek, felkapok egy pennát és egy kissé gyűrött pergament, ráfirkantom az Izumy által diktált szöveget, rákötöm Bubó baglyom lábára és útjára eresztem.

- Nem kellett sokat győzködni – hallom az ágyamból Izumy hangját.

- Hát nem – dőlök el az ő ágyában, és rögtön ellep az éltető álom.

***

- Izumy! Basszus, Izumy! Délután két óra lesz tizenöt perc múlva! Hallod?! – ordítok, mint egy sakál.

- Mi van?!

- Pont az van! Öltözz, mert kezdődik az… Milyen óra is lesz most?

- Átváltoztatástan! – ordítjuk egyszerre, majd én befutok a fürdőbe, míg ő nekiáll öltözni. Három perc múlva kifutok onnan, belököm barátnémat és felveszek egy – még – tiszta inget, a méregzöld csőfarmeremet, hozzá pedig a fehér tornacipőmet. Mivel nem tudom, hogy milyen idő van, magamra kapom még az egyenpulóvert is.

- Indulás! – kiált futtában.

- Szerinted van még valami kaja a nagyteremben? – kérdem pihegve.

- Nem tudom – liheg vissza, de sajnos, mire megérkezünk a terem elé, senki sincs előtte.

- Ne! Ne! Ne! – siránkozok.

- De! Na, menjünk be, hiszen tavaly is volt már ilyen – mondatát követően kopogtatunk a „pokol kapuján”. Amikor belépünk, minden szem ránk szegeződik.

- Oh, mily meglepő, hogy megtisztelnek minket a jelenlétükkel! – szól szigorúan és kissé gúnyosan McGalagony.

- Elnézést tanárnő… - kezdek magyarázkodni, de a vén banya félbeszakít.

- Nem érdekel, Miss Weasley! Üljenek le! – ordít, de úgy, hogy füstöl a füle.

- És mégis, hol voltak egész nap?!

- Öhm…

- Büntetőmunka! Két nap se telt el ebből az évből, de magunk máris itt tartanak! Jelentkezzenek szombaton hét órakor a trófeateremnél!

- De tanárnő, baseballválogatás lesz szombaton, hulla fáradt leszek – ellenkezek.

- Gondolkozott volna! Pont a RAVASZ-évben! Mi lesz így magukból?! – miután mindezt a pofámba kiáltotja, megfordul, és folytatja a lecke magyarázását. Mivel nem tudom, hogy éppen miről beszél monoton hangon, próbálkozom az elmúlt években tanult nyitott szemmel alvással, amit, meg kell jegyeznem, mágiatörténeten sajátított el a fél évfolyam. Míg ezzel foglalatoskodom, egyszer csak egy levél röppen elém. Gyorsan körülnézek, hol van McGalagony, és miután megbizonyosodom róla, hogy nincs a közelben, kinyitom a pad alatt.

„Jó éjt? Kinek az agyából pattant ki ez a hülyeség? Mark”

„Izumy mondta, hogy ti meg fogjátok érteni. Miért kérded? Scar”

„Sejtettem. Mi is elgondolkoztunk, hogy alszunk tovább, de Axel lebeszélt minket. M.”

„Pedig milyen jó volt! S”

Erre már nem kapok választ, csak egy kinyújtott nyelvet. Az óra többi részét nagy nehezen kibírom, és mikor kicsengetnek, úgy szaladok ki a teremből, mint akit üldöznek.

- Mi volt ma? – kérdezem a mellettem haladó, igencsak álmos képű Lucast.

- Semmi különös – motyogja.

- Ja, mindenki tőlünk kérdezte, hogy hol vagytok – morog Rob.

- Mi az, hogy mindenki? – érdeklődik Izumy.

- Hát James, meg a tanárok, ja, és ne felejtsük el a fiúkat meg a klubtagokat is – ad választ Axel.

- Ja, értem – felelem nagyon értelmesen.

- Van még valami kaja a nagyteremben? – teszi fel korábbi kérdésemet Izumy.

- Nem, már nincs, de hogy lássátok, milyen jó fej vagyok, raktam el nektek ezt-azt – válaszol vigyorogva Axel, miközben belenyúl a táskájába és kivesz belőle két kis csomagot. Az egyiket átnyújtja Izumynak, a másikat pedig nekem.

- Milyen óránk lesz? – kérdezem teli szájjal.

- Nekünk már semmi, de neked még lesz négykor egy énekóra – világosít fel Axel.

- Tényleg – kapok észbe.

- Rose! – kiált rám valaki, aki tuti nem haver, mert Rose-nak hívott, de nem is ellenség, mert nem Weasleynek. Hát megállok, megfordulok és észreveszem a kis elsőst, akinek fel van szakadva a szája széle és csuromvizes a talárja.

- Ezt a levelet Bob Barker professzor küldi neked – dadogja, én pedig leguggolok hozzá és elveszem a levelet.

- Először is köszönöm. Másodszor, ki tette ezt veled? – mutatok végig rajta kissé ingerültem. Persze, mert utálom az olyanokat, akik a kicsiken fitogtatják az erejüket.

- Nem mondhatom meg, mert akkor megbosszulja. De miért vagy ilyen kedves hozzám? – dadog tovább a pöttöm hollóhátas.

- Megbosszulja? Igen? Na, azt majd megnézzük. Ja, ami a kedvességet illeti, nos, nem szeretem, ha a kicsiket piszkálják. Mond csak a nevét – buzdítom.

- Köszönöm szépen – hajtja le a fejét. – Hatan voltak. Sandra Parkinson tette, de ott volt Malfoy meg Zambini is. A többit nem ismerem – fejezi be. Várjunk csak, Malfoy?!

- Malfoy bántott téged akár egy szóval is? – kérdezem dühösen.

- Nem, nem is szólt hozzám, csak állt ott.

- Értem… Ne aggódj, kishaver, ezek nem fognak többet bántani téged. Ha valami gondod van, csak szólj nekem. Rendicsek? – fejezem be még mindig ingerülten, majd felállok, és otthagyom a kisfiút.

- Malfoy? – kérdezi Mark. – Jól hallottam?

- Igen, Mark, jól hallottad!

- És ezek után is elmész a holnapi találkára? – faggat Izumy.

- Persze! Már csak azért is, hogy leordítsam a a fejét!

- Ez a beszéd – vigyorodik el barátnőm gonoszul.

- Scarlet! Várjatok! – kiabál utánunk valaki.

- Jasper! Szia! – üdvözlöm.

- Sziasztok! Hol voltatok egész nap? – érdeklődik.

- Na, mintha nem tudnád – morog Lucas.

- Jó, csak Scar vagy Izumy szájából akartam hallani – jön a válasz, épp mikor megpillantom a hat jómadarat, köztük Malfoyt is a folyosó végén. Őrült ötletem támad.

- Jasper, van kedved játszani? – súgom a fülébe.

- De még mennyire – suttog vissza, és tudom, hogy érti, mire gondolok. Eközben felém fordul, a falig tol, és már csókol is. A csókja most is tüzes és vérpezsdítő, de én megszakítom, mert hallom, hogy a mardekáros bagázs már a közelben van.

- Hé, ribanc! – szólok oda fölényesen, mire Parkinson idenéz.

- Oh, Weasley, csak nem kinyílt a csipád? – vág vissza fellengzősen, mire odasétálok hozzájuk és megállok tőlük néhány lépésnyire.

- Na ide figyelj, milyen jogon piszkálod az elsősöket? – teszem fel a költői kérdést, de nem is hagyom válaszolni. – Tudod, mit? Gyere csütörtök éjfélkor a csillagvizsgáló toronyba, és mutasd meg, hogy velem hogy bánsz el – fejezem be higgadt hangon, és a mardekárosokat kikerülve a többiek után eredek , de azért még vetek egy undorodó pillantást Malfoyra.

- Miből gondolod, te kis senkiházi, hogy párbajozom veled? – visít Parkinson.

- Ha beszartál, úgy is jó, de remélem, felfogta az a hülye agyad, hogy az egész suli meg fogja tudni, milyen gyáva vagy – mondom neki meglepően nyugodt hangon, pedig legszívesebben beverném azt a nagypofáját.

- Ott leszek! – vinnyog sértődötten, mire én sarkon fordulok, és vigyorogva belecsapok a fiúk meg Izumy kezébe.

- Figyelj, Scar, nem akarok vészmadár lenni, de már beszereztél szombatra egy büntetőt Izumyval egyetemben, most meg egy párbaj? – kezd bele Axel, miközben a klubhelyiség felé vesszük az irányt.

- Tudom, hogy mire gondolsz, de hallottam Teddytől a nyáron, hogy neki se nagyon volt ideje semmire sem. Ezért kihasználom az alkalmat most így az első héten. Meg különben is, az a kis ribanc nem úszhatja meg szárazon – fejezem be.

- Ez igaz, de ugye leállsz? – nyaggat tovább. Hát igen, ha Axel nem lenne velünk, akkor már rég kicsaptak volna a suliból.

- Igen, leállok… Nyugalom és lazaság – nézek rá vigyorogva, de erre már csak megcsóválja a fejét.

- Te, Scar – szólal meg egy kis idő elteltével Rob.

- Igen?

- Mi áll abban a levélben, amit az a kissrác hozott?

- Tényleg, még meg se nézted, pedig az énektanár küldte – folyik bele Mark, mire én belenyúlok a nadrágzsebembe, és kibontom a kis cetlit.

„ Miss. Weasley!

Maga az egyetlen diák a hetedik évfolyamból, és ennek nagyon örülhet. Kérem, hozza el a négy órakor tartandó énekórára a hangszerét (ha van), mást nem! A termet a harmadik emeleti folyosón találja meg. Ne késsen!

B. Barker professzor”

Fennhangon olvastam, hogy a barátaim is hallják.

- Milyen diplomatikus személyiség a korához képest – állapítja meg Izumy a Dáma portréja előtt állva.

- Kérem a jelszót! – szól a festmény.

- Bagolykaki – felel Axel, mire a kövér asszonyság felfedi a portrélyukat.

Bent szinte mindenki egyszerre néz felénk, a kis libák felállnak s elhurcolják a fiúkat, másik három szerencsétlenhez az egyik sarokba. Biztos vagyok benne, hogy az egyikük James.

- Scarlet! Izumy! – szól nekünk valaki, mi meg egymásra nézünk és elkezdünk araszolni a lánylépcső felé. De a kísérletünk sikeretlen, mert Frankie elénk ugrik és nekiáll hablatyolni arról, hogy milyen szépek és gyönyörűek vagyunk… És így tovább, és így tovább…

- James, te csókolsz a világon a legjobban! – visítja egy liba unokatesómba karolva.

- James?! – kezd vörösödni barátnőm feje. Hát persze, mert neki meg az említett személynek randija lesz – vagy lett volna – szombaton.

- Izumy, ez nem az, aminek látszik! – kezd magyarázkodásba.

- Leszarlak! – ordítja oda neki, majd hozzám fordul. – Ugorjunk fel a cuccainkért, aztán irány a könyvtárba leckét írni! Mert én itt egy percet sem bírok tovább! – az utolsó mondat megint Jamesnek szól. Amikor befejezi, felszaladunk a lépcsőn, be a szobánkba, ott összeszedjük az összes leckét és már megyünk is le a klubhelyiségbe.

- Scarlet, ne hagyj itt! – kiált nekem kétségbeesve Mark.

- Nem hagylak. De akkor állj végre a sarkadra! – mondom neki somolyogva.

- Jó-jó! – feleli, és Lucasékkal együtt elkezdi terelgetni a libákat, majd amikor kiszabadulnak, felfutnak a fiúlépcsőn. Míg fent piszmognak, odajött hozzánk James.

- Izumy, tényleg nem volt semmi!

- Nem mondtam elég világosan?! Leszarlak!

- Egyszer csak lesmárolt, és egyébként sem jártunk még!

- Azt mondtad, hogy fontos vagyok neked! Hát azt látom! És lehet, hogy nem jártunk, de (ezek után) már nem is fogunk!

- Mi az, hogy nem is fogunk? – halkítja le magát James.

- Úgy, ahogy mondtam! Szerinted én, „minden pasit megkap Izumy”, mi a francért nem kezdtem ki veled? Nem tudod? – kérdezi kissé könnyes szemmel és hisztis hangon Izumy.

- Nem – válaszolja megsemmisülten James. Közben megérkeznek a fiúk is.

- Azért, mert te minden csajt csak dugsz két hétig, aztán meg dobod! Hát engem nem fogsz! – ordítja már sírva, majd karon ragad (engem) és kirángat a portrén.

Egészen a könyvtárig nem engedi el a karom, és nem is áll meg, hiába kérjük. Aztán amikor odaérünk, megáll, és a nyakamba veti magát.

- Rose, miért csinálta ezt? – bömböli a vállamnak.

- Figyelj, kislány, jobb, hogy most kiderült, hogy nem bír ellenállni a csajoknak, bármennyire is szeret – vigasztalom.

- Miért, visszacsókolt? – enged el egy pillanatra.

- Igen – simogatja meg a hátát Lucas.

- Szuper – motyogja, majd megtörli a szemét és felnéz. – Igazad van. Jobb, hogy most derült ki.

- Menjünk be! – invitál minket Rob. – Ácsi! Mi a fenét keresünk mi a könyvtárban?!

- Egy pillanat múlva már semmit sem, Mr. Polk! – rikoltja a vénséges vén Cvikker néni.

- Elnézést! – szól vissza ingerülten Rob. – De most tényleg, mit csinálunk mi itt?

- Ne haragudjatok, srácok, de nem akartam a klubban tanulni, mert ugye ott van James is – szipogja Izumy.

- Jaj, semmi baj! – karolja át Lucas, de közben megajándékozza Robot egy lesújtó pillantással, majd elindul vele a sorok között.

- A legeldugottabb kis sarokba, ha szabad kérnem – súgja oda nekik Rob.

- Csak nem halsz bele – mondom neki.

- De igen, bele fogok halni, csak Izumy miatt nem fújom fel – motyogja, én meg kupán vágom.

- Mi történt?!

- Mr. Polk, utoljára figyelmeztetem! – visítja ismételten Madam Cvikker.

- Felfogtam! – ordít vissza Rob, majd lehuppan egy székre, és előkapja a könyveit.

- Huh, már csak negyvenöt percem van, aztán kezdődik az énekórám – mondom, miután ellenőriztem az időt, majd elindulok a bűbájtan házim megírásához szükséges könyvekért. Bő fél óra alatt végzek is, mivel ebből a tantárgyból mindig könnyű megírni a leckét. Belerakom a pergament a könyvembe ahhoz a részhez, amit vettünk, majd elpakolok.

- Srácok, én lépek a gitáromért, aztán énekre. Itt lesztek még egy óra múlva? – kérdezem őket.

- Persze, hatig itt leszünk, aztán, ahogy szoktuk, akinek nem sikerül befejezni valamelyik dolgozatát, az majd lemásolja valakiről. Szóval ide gyere, ha végzel – fejezi be Axel, fel se nézve az átváltoztatástanból.

- Kéz-, és lábtörést, hercegnő – mondja Mark, és ad egy puszit.

- Köszi, nagyfülű – mosolyodom el, majd búcsút intek, és amint kilépek a könyvtárból, futólépésben közelítem meg a klubhelyiséget. Azonban amikor belépek, James azonnal letámad.

- Scar, nem akartam visszacsókolni, de már megszoktam! – kezd bele megbánó hangon.

- James, figyelj, nekem erre most nincs időm, majd beszélünk vacsora után, jó? Egyébként mi az, hogy már megszoktad? Megszoktad, hogy lotyókat csókolgatsz? Hát jó lesz, ha leszoksz róla, ha Izumytól akarsz még valamit! – mondom, és már futok is fel a lépcsőn, be a szobánkba. Felnyitom a ládámat, kiveszem belőle a lekicsinyített gitáromat és zsebre vágom, majd szaladok a harmadik emeletre, ahol kiveszem a zsebemből a hangszert, felnagyítom, majd a hátamra kapom és bekopogok. A „gyere”kiáltásra kinyitom az ajtót, és amit odabenn látok, az teljesen letaglóz. Egy színházteremben találom magam, igazi színpaddal, amin egy zongorát pillantok meg.

- Meglepődtél, mi? – kérdezi a professzor, akinek még nem is köszöntem.

- Elnézést. Jó napot, Barker professzor – hebegek. – De tényleg meglepődtem.

- Semmi gond. Bizonyára te vagy Rose Weasley – Inkább hangzik kijelentésnek, mint kérdésnek.

- Igen.

- Nos, tisztázzunk valamit: neked ebben a teremben én mindig csak Bob leszek és tegezhetsz, de ha esetleg találkozunk a folyosón, akkor már sajnos magáznod kell.

- Értem, de hogy-hogy tegezhetem… akarom mondani, tegezhetlek? – kérdem őszinte kíváncsisággal, hiszen itt, a Roxfortban, én csak egy tanárt tegezhetek, az pedig nem más, mint Hagrid. Jó, mondjuk nekem ő nem csak tanár, hanem a barátom is.

- Miért magáznál, mikor én huszonnégy éves vagyok, te pedig, ha nem tévedek, tizenhét – jön a válasz kuncogva.

- Igen, annyi vagyok. De ha McGalagony megtudná, tyűha, kapnál a fejedre – nevetem el magam.

- De McGalagonynak ezt nem kell tudnia – röhög velem.

- Tényleg csak engem fogsz tanítani a hetedik évből? – kérdezem, előresétálok a méregzöld szőnyegen a széksorok mellett, és leülök mellé az első sorba.

- Igen, ezért is vagy nagyon szerencsés. Mert, mint tudod, a vizsgák előtt majd el foglak vinni a Pri Madonna musical iskolába, hogy könnyebb legyen a felvételid, és ha csak téged viszlek, mivel csak te vetted fel a hetedik évből ezt az órát, akkor kétszer, sőt, sokszor nagyobb az esélyed a bejutásra.

- Meg persze, kell minimum négy kiváló RAVASZ.

- Úgy bizony. Tom mondta, hogy te is feliratkoztál a baseballválogatásra, mint dobó. Ugye tudod, ha bekerülsz, nagyon kell majd hajtanod. Az a sok házi, kviddics, baseball és az énekórák.

- Tudom. De majd félévkor leadom a gyógynövénytant a barátaimmal együtt. Arra nincs szükségem egész évben, csak egy fél évig kell járnom rá.

- Talán úgy könnyebb lesz – feleli. – Na, de látom, hangszered is van, méghozzá egy gitár! – áll fel. – Vedd csak elő gyorsan! – buzdít, én pedig eleget teszek a kérésének, és kiveszem a tokjából az éjfekete akusztikus gitárom, amit karácsonyra kaptam.

- Csodás egy hangszer… Kipróbálhatom? – kérdezi izgatottan.

- Persze, csak kérlek, nagyon vigyázz rá.

- Ez csak természetes – bólogat hevesen, és elkezd pengetni.

- Nagyon tiszták a húrjai, látszik, hogy tényleg vigyázol rá – szólal meg egy idő múlva, felriasztva engem a terem bámulásából.

- Mindig itt lesznek az órák? – kérdezem hirtelen.

- Igen. Gyere fel a színpadra, megnézem a hangod – mondja, majd suhint egyet a pálcájával, és a zongora életre kel. Az óra végéig csak énekelek, meg néha beszélgetünk, ami abból áll, hogy kérdez rólam. Persze, konkrét dalokat még nem énekelhetek, csak skálázunk.

- Köszönöm, Bob – mondom neki az ajtó előtt állva.

- Oh, igazán nincs mit! És ne félj, itt jó helyen lesz a gitárod, nem fog hozzányúlni senki, még én sem – nyugtat meg.

- Ezt is köszönöm, de most már megyek, hiszen csöngettek, meg amúgy is, még házit is kell írnom.

- Sok sikert hozzá – mondja, én pedig kilépek az ajtón.

- Szervusz, Rose! Csütörtökön ugyanitt, ugyanekkor találkozunk! – hallom még a hangját.

- Szia! – köszönök én is, és elindulok a könyvtár felé. Közben majd kicsattanok a boldogságtól.

- Srácok, hihetetlen volt ez az óra! – mondom nekik, és leülök elmesélni, mit csináltunk.

- Tegezheted? – csodálkozik mellőlem még mindig Axel.

- Aha – vigyorgok, mint a vadalma. – Na, mivel nem vagytok még készen?

- Még vissza van a bájitaltan meg a bűbájtan – morog Rob.

- Jól van – mondom, azzal felállok, és elmegyek a szükséges könyvekért az átváltoztatástan és a bájitaltan részleghez. A következő egy órában nem is szólunk egymáshoz, csak akkor, ha valamit nem tudunk, aztán amikor végzek, belerakom a táskámba a teleírt tekercseket, és kinyújtózom.

- Menjünk fel a klubba, aztán irány kajálni – ásítozik Mark.

- Végre végeztünk!Már azt hittem, soha nem szabadulunk ki innen – morog Rob.

- Ne legyél már ilyen, itt sokkal könnyebben meg lehet írni a leckét, mint a klubban – oktatja ki Axel.

- Az lehet, de itt ez a bányarém könyvtáros, akitől, meg kell jegyeznem, kiráz a hideg – morog tovább, de senki sem foglalkozik vele.

- Scar, gondolom, odament hozzád James – fordul hozzám Izumy.

- Aha, megígértem neki, hogy majd beszélünk vacsora után – fojtok el egy ásítást.

- Jól van – motyogja, én pedig átkarolom, és így megyünk tovább. Miután lepakoltunk, leslattyogunk a nagyterembe.

- Komolyan mondom, a tavalyi év sokkalta jobb volt. Egy csomót mókáztunk, meg minden, most meg marad szórakozásnak a könyvtár – jegyzi meg Rob a nagyterembe érve, ahol aztán leülünk. Sajnos James nem engedi, hogy nyugodtan vacsorázzak, mert elrángat az asztal végébe, és bőszen magyaráz, hogy ő nem akarta, stb. stb. Én meg csak bólogatok, néha elmotyogok egy „igen, hát hogyne” kifejezést, de különösebben nem érdekel.

- Rose, figyelsz te egyáltalán? – néz rám dühösen James.

- Ja, figyelek, persze, csak már álmos vagyok – vágom ki magam.

- Akkor menj aludni! – kiált rám, majd feláll és elviharzik. Mintha én tehetnék róla, hogy eddig már szinte mindenkit megforgatott az ágyában.

- Ne is foglalkozz vele – ül le mellém Albus.

- Szia, nagyfiú! – köszönök rá. – Mi van veled?

- Semmi különös, csak elegem van a tanárokból, pedig ez még csak a második nap – sóhajt.

- Ezzel nem vagy egyedül.

- James miatt ne fájjon a fejed, tudod, hogy milyen, ha nem körülötte forog a világ.

- Ja, igen, már elég rendesen kiismertük – mondom. – Csajokkal mi van? Ugye, te nem vagy olyan, mint a bátyád? – váltok hirtelen témát.

- Áh, dehogy – rázza a fejét, és elvigyorodik. – A csajok megvannak nélkülem is, majd valamikor összeszedek valakit, ha meg nem, akkor így jártam.

- Jól beszélsz. De most, drága Perselus, én lépek alukálni – vigyorgok le rá, mert időközben már felálltam.

- Ne hívj már így – morog, én pedig összeborzolom a már így is kócos haját.

Mikor a srácokkal felmegyünk a klubba, ott a fiúk a szánkba rágják, hogy nehogy el merészeljünk aludni, mert ők nem tartják miattunk a hátukat.

- Jól van, jól van! – zárom le a témát. Odafent a kómás Izumyt belököm az ágyába, ő meg, úgy ahogy van, elalszik ruhástul. Nekem még maradt annyi lelkierőm, hogy megfürödjek, mert reggel annyira suta vagyok, hogy kitöröm a nyakam a tusolóban, . Aztán bedőlök az ágyikómba, és az elalvás előtti utolsó gondolatom az, hogy már alig várom a holnapot, amikor végre leordíthatom Scorpika fejét …

Harry Potter fanfictions: Egy bevégezhetetlennek hitt szerelem...: 4. fejezet: Felelsz vagy mersz?

Eredeti webhely: http://donna-rosescorpiuslove.blogspot.com/
+ Megtekinthető: http://fanfic.hu/merengo/ 

Csöndben baktatunk a kihalt folyosókon, nehogy az öreg Frics elkapjon minket. Már majdnem megérkezünk a hetedik emeletre, amikor észrevesszük, hogy az a rühes macska kanyarodik be a sarkon, amit épp magunk mögött hagytunk.

- Futás! – kiáltja James, mi meg persze nekiállunk szaladni. Szerencsére még épp időben elértük a faajtót, és besurranunk rajta, Mark pedig jó erősen bevágja.

- Na mi van, kalandos volt az ideút? – kérdezi Lily.

- Ja, egy kicsit – liheg James. – Apropó, hugi, te meg mi fenét csinálsz itt? Nem engedtem meg, hogy elgyere.

- És mihez kell a te engedélyed, ha? – kezd vörösödni Lily feje.

- Még csak kislány vagy – érvel James.

- Még hogy kislány? És te, aki már negyedikesen kezdte a lányokat az ágyába cipelni?! – fújtat, véleményem szerint jogosan.

- Az más, én fiú vagyok! És ne akard, hogy erről beszámoljak apáéknak.

- Beszámolsz apáéknak? Igen? – kérdez vissza cinikusan, csípőre tett kézzel. – Akkor nekem is eljár majd a szám otthon!

- Na miről? – érdeklődik gúnyosan James.

- Az éjszakai kalandjaidról! Ja, és lehet, hogy most már nagykorú vagy, de három éve még nem voltál az! És tudod, magasról teszek rá, hogy miről számolsz be apáéknak!

- Na, gyerekek, elég legyen! – ugrik közéjük Josh, akit eddig észre sem vettem.

- Majd akkor lesz elég, ha Lily szépen visszamegy a hálókörletébe! – ordít unokatesóm.

- Fejezd be, James! – állok Lil oldalára. – Lehet, hogy még csak negyedikes, de attól még itt maradhat, és itt is marad! Nem te fogod megszabni!

- Jó! De ha csak egy stiklid lesz, Lily, esküszöm… - kezdi, de a húga nem engedi neki végig mondani.

- Nem lesz, apuci! – vinnyogja oda a bátyjának.

- Na, ha kellőképpen megnevelted a húgodat – miközben ezt mondja, megrovóan figyeli Jamest -, akkor mindenkit üdvözlök! – fejezi be Jasper, én pedig körbenézek. Nagyon hangulatos kis szoba. Olyan ideális mérettel. Középen párnák vannak körberakva, gondolom, oda lehet leülni. Az ajtóval szemben pedig egy bárpult helyezkedik el. Úgy az egész helyiségben a kék és árnyalatai uralkodnak.

- Nem ültök le? – kérdezi Zambini.

- Ja, de – motyogja oda James. – Egyébként mi történt veletek, hogy ilyen jóba lettetek a Griffendéllel? – helyezkedik el az egyik párnán David mellett.

- Figyelj, most minek háborúskodni? – üti el egy újabb kérdéssel az előzőt.

- Hát, mondjuk, apa mesélte, hogy amikor ő volt ennyi idős, akkor sokkal durvább volt a helyzet – válaszolja James.

- Igen, apám is mesélte. De most mi miért ne érezhetnénk jól magunkat együtt? – tudakolózik Hart.

- De ha baj lesz belőle, akkor inkább hagyjuk… - kezdem.

- Dehogy lesz baj, Szépségem! – kapcsolódik be Malfoy is.

- Akkor jól van – mondom, majd témát váltok. - Na és ki mellé ülhetek?

- Természetesen mellém! – vigyorodik el csibészesen Scorpius. De édes…

- Oké, de te mindig vigyorogsz? – kérdezem, miközben elhelyezkedek mellette.

- Neked mindig. – Na, már megint.

- Üljetek már le! – kiált teli szájjal a többiekre James. Erre ők is helyet foglalnak, majd Jasper szólásra emelkedik.

- Szerintem mindenki ismeri a játékot. Bár tavaly kaptam valakitől egy tipikusan felelsz vagy mersz üveget, ami jelezte, hogy az illető hazudott vagy igazat mondott…

- Mi lett vele? – vágok közbe.

- Eltörte az öcsém – motyogja lehajtott fejjel.

- Azt tőlem kaptad tavaly karácsonyra – világosítom fel.

- Ne már! Tőled?

- De már, majd idén veszek neked még egyet, törésgátlással megtoldva.

- Köszi – kacsint rám. – Ki akar kezdeni?

- Én! – nézek rá kacéran, majd megpörgetem az üveget. Az csak pörög és pörög, majd megáll Izumynál. – Drága, felelsz vagy mersz?

- Egyelőre felelek.

- Oké. Mi volt életed legégőbb pillanata?

- Huh, talán az, amikor tavaly elmentünk a szüleimmel egy fogadásra a főnökéhez… - Nagyon belevörösödött, szóval tényleg ciki lehetett.

- És? – kérdezi James mellőle izgatottan.

- És apám főnökének fia nagyon bejött nekem, de egy másik vendég palotapincsije hirtelen odafutott hozzám és… Értitek, nem? – kérdi reménykedve. Egy kis hatásszünet után Rob nagyon perverz hangsúllyal és vigyorogva megszólal.

- A kutya begerjedt rád?

- Igen – suttogja lehajtott fejjel.

- Ezt még soha nem is mesélted – szólalok meg végre.

- Mert ugye nagyon égő! – jön a kissé hisztérikus válasz.

- És mi lett a sráccal? – érdeklődik James.

- Természetesen semmi.

- Ja, egyszer nekem is meséltél erről, csak a kutyás részt hagytad ki – áll össze a fejemben a kép.

- Mindegy – mondja, és megpörgeti az üveget. – Jasper! – kiált oda neki kárörvendő hangon, mert ugye őt pörgette ki. Meg kell jegyeznem, Jazz éppen piát szolgáltat nekünk. Mondjuk meg lett beszélve, hogy alkohol nincs. Mert azért holnap mégiscsak tanítás van, vagy mi a szösz.

- Tessék? – kérdi valahonnan a pult mögül. – A vajsör jó lesz?

- Persze, de gyere már! – válaszol mindannyiunk helyett Izumy, és közben nagyon dörzsöli a tenyerét. Amikor a srác mindenkinek kiosztja a szomjoltót, még nem hagyom leülni.

- Jazz, nincs véletlenül egy doboz cigid? – kérdezem. Általában nem dohányzom, csak kivételes alkalmakkor, és az az alkalom most van.

- Drága, ez a Szükség Szobája, csak kérned kell – néz rám sokatmondóan. - Kérek egy doboz cigarettát! – kiált fennhangon, mire megjelenik kezében a kívánságom, majd odadobja nekem, én pedig rágyújtok.

- Na, szóval, Jazz, felelsz, avagy mersz? – teszi fel a várva várt kérdést Izumy.

- Felelek.

- Francba – morog barátnőm az orra alatt. – De sebaj. Kivel feküdnél le legszívesebben az iskolából?

- Szerintem ez egyértelmű – feleli, és rám néz. – Scarlettel. – Válaszára lehajtom a fejem, mert az átható nézésétől elpirultam picit. El tudom képzelni, mi járhat a buksijában. Pedig nem is vagyok pirulós! Miközben ezen agyalok, Jazz megpörgeti az üveget, ami Nicolnál áll meg. A kiscsaj felel.

- Kivel csókolóznál, közölünk? – mutat a fiúkra.

- Veled – válaszol nagy pirulások közepette. És ez így ment tovább. Már mindenki volt egyszer, csak én nem, kivéve persze az elején, mert ugye én kezdtem a játékot. Ami a legdurvább, eddig mindenki csak a könnyebb utat választotta, felelt. De megtudtam, hogy Scorpius mikor vesztette el a szüzességét: tizenöt évesen. Ez az után volt, hogy James lecseszte Lilt, mert vetett egy kacér pillantást a haverjára, Davidre. Hart is hozza a formáját, Lily két barátnőjének állandóan ajánlatokat tesz (Lilynek nem, mert kissé fél Jamestől). Mivel elfogyott a piám, és nem is voltam annyira bevonva a játékba, felállok, és a pulthoz sétálok.

- Scar, mi a baj? – kiált utánam Lucas.

- Semmi, csak töltök magamnak – itt felmutatom a vajsörös üveget -, és elszívok egy szál cigit. Ti csak játsszatok nyugodtan.

- Jaj, ne már! – hördül fel Mark. Ezeknek meg mi bajuk van?

- Mi van? – adok hangot gondolataimnak felvont szemöldökkel.

- Ugye, nem sértődtél meg? – faggat Lucas.

- Már miért sértődnék meg? Azért mert volt kábé tizenöt kérdés, és még egyszer sem engem pörgettetek ki? – Kérdésemre bólintanak. – Majd sorra kerülök. Csakis azért álltam fel, mert szomjas voltam – fejezem be, és most már tényleg iszom, mert vattát köpök*. Míg elvégzem ezt a műveletet, Scorpius megforgatja az üveget.

- Na, végre! Szépségem, gyere csak! – kiált, gondolom, nekem.

- Micsoda? – kérdezem.

- A te üres helyednél állt meg az üveg. Szóval gyere – vigyorog pimaszul.

- Hm, inkább itt maradok – Azzal felülök a bárpultra.

- Nekem úgy is jó – mondja, majd feláll, és elém sétál.

- Szóval, felelsz vagy mersz? – Meg kell, hogy jegyezzem, az utolsó szót jól megnyomta.

- Mert már valaki?

- Nem.

- Akkor merek – nézek rá kacéran.

- Ez a beszéd – feleli, és felettébb feltűnően végig mér. – Vedd le úgy a felsődet, hogy közben erotikusan táncolsz nekem. – A szemei megbabonáznak, ez a szürkeség bekebelez. Ha nem lennének itt a többiek, tuti, hogy rávetném magam. De szerencsére itt vannak. Nem szabad semmilyen kapcsolatba lépnem vele, az nagy hiba volna. Sem most, sem később. Csak megrág, mint egy darab húst, aztán kiköp. Erre a kijelentésre mondaná azt a - kissé lotyó - szobatársam, Alexa, hogy „Mindegy, csak a szájában legyek”. Nehezen ugyan, de elfordítom a tekintetem, és egy kis fáziskéséssel válaszolok.

- Micsoda perverz kérés ez? – Kérdésemre csak vállat von. Mivel nagyon rekedt a torkom, ezért megköszörülöm, mielőtt folytatnám. – Vigyázz, leszállok innen – mutatok a pultra. Ő arrébb lép tőlem, én pedig érdeklődő pillantásoktól kísérve kénytelen-kelletlen teljesítem a kérését. Ezt a feladatot csak részegen tenném meg úgy, hogy tényleg beleélem magam. Mikor már a felsőmet veszem le, Scorpius összevonja a mellkasa előtt a kezeit, s nagyokat nyel. Egy szál melltartóban ott állok tőle pár centire, és hihetetlenül idegesít, ahogyan néz.

- Ha az uraság megengedi, visszavenném a felsőm – morgom az orrom alatt.

- Ki mondta, hogy visszaveheted a felsődet? – kérdezi fátyolos hangon.

- Hogy mi van? – értetlenkedem.

- Az van, Szépségem, hogy te, amíg vissza nem megyünk a klubhelyiségünkbe, ebben a szexi melltartóban fogsz velünk ücsörögni – magyarázza úgy, mintha egy ötéveshez beszélne.

- Nos, rendben. Gondolom, nincs más választásom – felelem, azzal elmegyek mellette, és visszaülök a helyemre.

- Nincs – ül le mellém, én pedig megforgatom az üveget. Zambini. Hurrá.

- Na, felel vagy mer, perverz barátunk?

- Merek.

- Smárold le valamelyikünket – mutatok magamra és a csajokra.

- Hmm, nehéz kérés – motyogja, majd Scorpiushoz fordul, és halkan, úgy, hogy mi ne halljuk, belesuttog a fülébe.

- Le ne merd smárolni, mert agyonverlek, Hart! – ordít fel hirtelen Malfoy.

- Jó-jó! – emeli fel a kezeit védekezően Zambini. – Akkor Lily.

- Nem! – most meg James ordít fel úgy, mint akinek a farkára léptek.

- Most miért?! – háborodik fel az említett.

- Mert nem és kész! – vágja rá James.

- De!

- Nem!

- Ebbe most ne menjünk bele! – szól hozzá a vitához Axel is.

- Oké! Akkor a tapasztalt Izumy, vagy a még kezdő Samantha? – vonogatja a szemöldökét fel-le Zambini, nem törődve James gyilkos pillantásával. Hé, én valamit nem értek!

- Zam… Hart, kiről sutyorogtatok Mal… Scorpiusszal? – Bajban vagyok a nevekkel.

- Szerinted? – kérdez kajánul vigyorogva.

- Passz. – Bár már kezdem kapizsgálni.

- Rólad, édeském! Ugyanis drága haverom nem engedi meg, hogy megkóstoljalak.

- Köszi, te áruló – motyogja indulatosan Scorp.

- Oh, értem. – A válaszom inkább hat suttogásnak. Miért nem engedte Scorpius, hogy Hart megcsókoljon?

- Kérlek, Izumy – hallom meg a még ismeretlen Samanta hangját, és ez a hang felébreszt a gondolataimból.

- Jó, csókold meg nyugodtan – felel neki Izumy. – Hart, Samanta szívesen smacizna veled!

- Oké! – azzal felkel, felrángatja a földről a kiscsajt, és vadul megcsókolja. Szívesen lennék ennek a kis negyedikesnek a helyében.

- Hé, ez nem pornófilm-forgatás! – szólal meg hirtelen James ingerülten. Na, ez hatott, Zambini elengedi a kábult lányt, aztán meg önelégült fejjel visszabattyog a helyére, és miután kielemezte, hogy ő milyen tökéletes, van olyan szíves, és megpörgeti az üveget. Robnak feltesz egy bugyuta kérdést, hogy volt-e már egyéjszakás kalandja. A választ szerintem mindenki kitalálta már. Igen.

Jó kis este volt, és történt pár dolog, mielőtt éjfél előtt pár perccel szedelőzködni kezdtünk. Elcsattant még két csók: Izumy meg James, és Ayrton meg köztem. Kivéve Lilt, mindenki rágyújtott legalább egyszer - picit elvetettem a sulykot, és vagy tíz szálat elfüstöltem, csak Hugo meg ne tudja, mert akkor beköp apáéknak! -, Scorpius ellenségesen méregette Ayrtont a csók előtt, közben és utána. James randizni hívta Izumyt, amit barátnőm el is fogadott. Körülbelül ennyi, most pedig próbálom elvenni a felsőmet a Szőke Hercegtől.

- Malfoy, kérem a felsőm, ugyanis enélkül kötve hiszem, hogy ki tudok menni innen! – szólok rá indulatosan.

- Most miért vagy ilyen mérges? Nagyon kívánatos vagy ebben a melltartóban – vigyorog rám kajánul.

- Szóval kívánatos? – kérdezem, majd felpipiskedek a füléhez és belesuttogok. – Ha nem szeretnéd, hogy más fiúk is ezt gondolják, akkor visszaadod a felsőmet! – ahogy elnézem, megfontolja.

- Öhm, Scarlet, mi megyünk! – kiált nekem Mark.

- Ne merjetek itt hagyni! Ti is tudjátok nagyon jól, hogy a Kövér Dáma utálja, ha többször zargatják!

- Jó, de siess! – jön az álmos válasz.

- Rendben, Szépségem, visszakapod a felsődet, de csak azért, mert volt igazság abban, amit sutyorogtál nekem – mondja, és lehajol a fülemhez majd halkan megszólal, miközben a szája olykor-olykor hozzámér. – Ígérem neked, hogy lesz egy nap, amikor majd csakis én foglak téged nézegetni melltartóban… vagy anélkül – fejezi be, és még jobban meglepődök, amikor elkezd öltöztetni. Hagyom, mert hihetetlen érzés, amikor az ápolt, férfias keze végigsimít az oldalamon. – Meg kell jegyezzem, jobban szeretek vetkőztetni, de téged még öltöztetni is jó – dorombol nekem mély, elbűvölő hangján, és elindul az ajtó felé. Amikor felébredek Scorpius bűvöletéből, megfordulok, és elbattyogok a többiekhez.

- Na, végre! – morog David.

- Jól van, na! – válaszolok.

- Menjünk! – indítványozza Jazz, majd kilépünk a kihalt folyósora. Scorp és Hart jobbra, mi pedig balra megyünk.

- Jó éjt, Szépségem! – kiált Scorpius, mire visszanézek rá.

- Neked is! – Szőke Herceg. Persze ezt már csak magamban teszem hozzá.

Csendben baktatunk a Griffendél-toronyba. Mikor megérkezünk, Jasper nagyon tapintatosan felébreszti a Dámát, aki végignéz rajtunk, és valami olyasmit motyog: „Ezek a fiatalok egyre rosszabbak”, majd beenged minket.

- Jó éjt, fiúk, reggel az első óránk lyukas, ezért háromnegyed tízkor legyetek itt lent – búcsúzok, és folytatom utamat a lánylépcső felé. Beesek az ajtón, ugyanis tudom, hogy két szobatársunk nincs bent. Csak akkor használják a lányhálót, ha menstruálnak, ami havonta csak egyszer fordul elő, bár jobb lenne, ha egyszer sem történne, mert akkor nem kéne szenvednem egy héten keresztül, és csak kettőnké lenne a háló Izumyval. Míg a gondolatmenetemet folytatom, egy lajhár tempójában szedem össze a pizsamám, és battyogok a fürdőbe. Tíz perc múlva tisztán - azt nem mondom, hogy üdén, mert az nem volna igaz - bedőlök ágyamba, és rögtön el is alszom.

Reggel káromkodásra, ablaknyitódásra, bagolyhuhogásra, és a nevem ordítására ébredek. Nem kellemes, de kénytelen vagyok kinyitni a szemem. Izumy ott áll az ágyam mellett egy levéllel és egy szál vörös rózsával a kezében.

- Neked jött – motyogja, és leül mellém.

- Kitől? És egyáltalán mennyi az idő?

- Kilenc múlt öt perccel, de ha kinyitod, azt is megtudod, ki küldte. - Kijelentésére elkezdem bontogatni a levelet, és még a lélegzetem is elakad, amikor meglátom a félbe hajtott pergamenen azt a nevet, ahogyan Scorpius szokott hívni…

*nagyon szomjas

Harry Potter fanfictions: Egy bevégezhetetlennek hitt szerelem...: 3. fejezet: Egy átlagos nap

Eredeti webhely: http://donna-rosescorpiuslove.blogspot.com/
+ Megtekinthető: http://fanfic.hu/merengo/ 

- Rose! – ordított Izumy, és hallottam, ahogyan elhúzza az ágyfüggönyt. Állj, mióta van Izumy a szobámban, és mióta van nekem ágyfüggönyöm? Mikor eljutott a tudatomig, hogy már a Roxfortban vagyok, és kezdődik a tanítás, abban a pillanatban felültem az ágyamban.

- Fent vagyok – motyogtam az orrom alatt, és hunyorogva felnéztem barátnőmre, aki, hozzáteszem, egy vödör vízzel állt az ágyam mellett, ja, és már fel volt öltözve, ahogy a többiek is. Egyébként a többiek, azaz csak ketten, Niki és Alexa azok a személyek, akiken már végigment az egész iskola.

- Te meg mi a francot akartál azzal a vízzel? – adtam hangot a gondolataimnak, közben pedig kikászálódtam az ágyból.

- Fel akartalak kelteni, ugyanis fél nyolc van, és nyolckor jelenésünk van a klubhelyiségben – morogta.

- Oh, és mióta keltetek? – kérdeztem, és elkezdtem kutatni a szekrényemben ruha után, mert már a manók éjjel kipakoltak a ládánkból.

- Kb. háromnegyed órája, de siess, légy oly szíves.

- Jó, jó! – mondtam, és beszaladtam a fürdőbe. Húsz perc múlva már napra készen álltam az ajtóban. Egy hosszú, fekete csőfarmer, fehér, rövid ujjú ing, griffendéles nyakkendő, és a kedvencem, egy fekete, nyolc centis sarkú cipő.

- Kész vagyok, mehetünk! – mondtam Izumynak.

- Te, Scar, szerinted mi lesz az első óránk? – kérdezte, miközben lebattyogtunk a lépcsőn.

- Miben fogadunk, hogy bájitaltan a mardekárosokkal? – kérdeztem tőle vigyorogva.

- Huh, tényleg, ez eszembe sem jutott – mondta színpadiasan, és körülnéztünk a klubhelyiségben. Meg is találtuk azt a négyest, akiket mi kerestünk.

- Fiúk! – kiáltott oda Izumy.

- Na, megjöttek a csajok, és csupán tíz percet késtek! – mondta elégedetett fejet vágva Mark.

- Scar, felírtalak a baseballválogatásra, mint dobó, és Axel meg én is jelentkeztünk – mondta Rob, és közben felálltak.

- Oké, akkor menjünk a nagyterembe! – válaszoltam neki.

- Szerintetek mi lesz az első óránk? – fordul hozzám Lucas.

- Ugyanezt kérdezte Izumy is, de kettőt találhatsz, harmadikra megmondom – mondtam vigyorogva.

- Jaj, várjál, kitalálom, bájitaltan a mardekárosokkal…

- És kedvenc professzorunkkal, Galfgonnal? – fejezi be Mark.

- Talált, süllyedt! – válaszoltam vigyorogva.

- Egyébként nagyon jól néztek ki, csajok – mondta hozzánk fordulva Rob.

- Köszi – mondta Izumy. – De Scart nagyon nehezen tudtam felkelteni, még annak a két libának is segíteni kellett – fejezte be bosszankodva.

- Melyik két libával is vagytok egy szobában? – kérdezte Mark.

- Nikivel és Alexával, de kíváncsi vagyok, most kit nyaggatnak – mondtam.

- Nem ők azok a lányok, akik a suli úgymond ribancai? – kérdezte Lucas.

- Jaj, ne tegyél úgy, mintha veled nem próbálkoztak volna – korholta játékosan Izumy.

- Most mi van, elfelejtettem, és se tudok minden libát név szerint – kapja fel a vizet Luc.

- Ne kapd már fel a vizet mindenen, Lucas – kapcsolódott be Axel.

- Jól van, na – morogta neki Lucas, és pont belebotlottunk az említett libákba.

- Helóka, fiúkák! – köszöntek ránk - azaz csak a fiúkra - szinte egyszerre.

- Sziasztok, lányok – mondta oda Lucas, és már mentünk is tovább.

- Úgy utálom őket – morogta az orra alatt Izumy.

- Ne aggódj, én is – mondtam, és megérkeztünk a nagyteremhez.

- Na, befelé – motyogtam halkan, és elindultunk, elöl Izumy és én, mögöttünk pedig a fiúk. Én elnéztem a mardekáros asztal irányába, és meg is találtam a szememmel Scorpiust. Éppen egy kiscsajt hallgatott látszólag nem nagy figyelemmel, mire a lány – ha jól tudom, Melanie – oldalba bökte, és felénk mutatott. Scorpius rám emelte szürke szemeit, és egy pillanatig egymás szemeit figyeltük, mire én elfordítottam a fejem, mivel elértük a helyünket.

- Hogy nézett Malfoy – intézte nekem szavait Lucas.

- Ja, kíváncsi vagyok, mi lesz ebből – válaszoltam.

- Mi mindenben támogatunk – ajánlotta Mark.

- Köszönöm – válaszoltam, mire megjelent mellettünk James, és Izumyhoz intézte szavait.

- Szia, Izumy, csak azt akartam kérdezni, nincs-e kedved ma velem reggelizni? – kérdezte, és barátném kikerekedett szemekkel nézett rá.

- Öhm…

- Persze – súgtam oda neki, és úgy, hogy ne lássa, egy elégedett mosolyt küldtem Jamesnek.

- Jó, persze – felelte most már Izumy kicsit bátrabban, és felállt, majd leültek az asztal eleje felé.

- Na, ez is megvolt! – mondtam a fiúknak elégedetten.

- Benne volt a kezed, mi? – kérdezte vigyorogva Axel.

- Nem-nem – bizonygattam. – Csak elárultam Jamesnek, hogy nagyon oda van érte Izumy, ennyi.

- Tudjátok, mibe fog ez torkollani? – kérdezte most Rob, és a tenyerét dörzsölte.

- Na mibe? – kérdezte gyanakodva Luc.

- Óriási szexbe! – kiáltotta.

- Drága Merlin, hogy lehet valaki ennyire perverz? – kérdeztem és az ég felé emeltem a tekintetem.

- Most miért? – kérdezte tovább Rob ártatlan fejet vágva.

- Hagyjuk inkább – motyogta oda neki Lucas, és amikor a nagyterem ajtaja felé néztem, akkor vettem észre, ahogy most vonul be éppen Jasper* és a bandája.

- Jasper! – kiáltottam oda nekik, és elindultak felénk. Jasper egyébként átlagon felülien néz ki. Mivel muglik a szülei, ismeri az ottani divatot, és kifejezetten bele is éli magát. Van egy piercing a bal szája sarkában, fekete haja félhosszú, és némileg a szemébe lóg, ja, és akinek nem elég, fültágítója is van. Jó, persze, Ayrton és Josh is hasonlóan néznek ki. Egyébként tavaly év végén nagyon hajtott, és a nyáron is párszor összefutottunk, de nem tudom, mi fog belőle kisülni.

- Csaó, csajszi! – mondta és leült mellém Izumy helyére. – Hello, srácok!

- Szia, mi van veled? Csajok? – kérdeztem.

- Megvagyok, és csaj most nincs a láthatáron – vonta meg a vállát.

- Sziasztok! – köszöntem Josh-nak és Ayrtonnak.

- Szia, Scar! – mondták.

- És veled mi van? Pasi? – kérdezte.

- Nagyon velem sincs semmi, és pasi se nagyon akadt mostanság a horgomra.

- Akkor némileg egy cipőben járunk – válaszolta, és szinte futva megérkezett házvezetőnk, az örökké késő Longbottom professzor.

- Jó reggelt, gyerekek! – köszönt szinte fuldokolva. – Mindenkinek itt van az órarendje – mondta, és kiosztotta a körülöttem lévő fiúknak.

- És én? – kérdeztem félve.

- Ne aggódj, nincs semmi baj, csak fel szeretném neked sorolni az óráidat, hogy minden rendben van-e, mert tavaly volt egy kis hiba. Gyógynövénytan, átváltoztatástan, sötét varázslatok kivédése, bűbájtan, bájitaltan, és ének, igaz? – fejezte be.

- Igen, azt hiszem, ennyi lenne. De még talán lesz a baseball – mondtam gyorsan.

- A baseballedzések ugyanúgy lesznek, mint a kviddics, délutánonként – válaszolta.

- Akkor ennyi – mondtam, mire intett egyet a pálcájával, és átnyújtotta az én órarendemet is.

- Anyádékkal minden rendben? – kérdezte, de közben már másoknak is kiosztotta az órarendjét.

- Igen-igen – válaszoltam.

- Apád üzent, hogy figyeljek rátok, mert nem szeretnék, ha megint annyi bajba kerülnétek, mint tavaly – mondta.

- De ugye…

- Ne ijedj meg, biztosítottam, hogy figyelek rátok, de attól még nem számolok be minden lépésetekről – kacsintott nekünk, és továbbállt.

- Ezért utálom, hogy ismerik egymást – morogtam az orrom alatt.

- Azért reménykedjünk, hogy nem ilyen szar a helyzet – bátorított Mark.

- De talán mégis vissza kéne fognunk magunkat – mondta Axel.

- Ne játszd itt a szentet – válaszolta neki Rob.

- Jól van, na! – mondta neki Axel.

- Jó, persze, év végén majd mennünk kell a könyvtárba is, és vissza kéne fognunk magunkat – mondtam.

- Na ne már, Scar, ne kezdd te is! Ez még csak az első nap, messze még az év vége! – mondta nekem Lucas.

- Jó, tudom, tudom! – hagytam rájuk.

- Mi az első órátok? – fordult hozzánk Ayrton.

- Bájitaltan – morogtam oda.

- Ennyire nem szereted? – kérdezett Josh. – Én személy szerint imádom, mert tök jól lehet idegesíteni Galfgont – vigyorodott el.

- Ja, tényleg kicsit szenilis az öreg – kapcsolódott bele Mark is.

- Már alig vártam, hogy végre láthassam azt a cukin kopaszodó fejét – vinnyogta vékony hangon Jasper.

- Fúj, de szar lett a nyáron az ízlésed – nézett rá finnyáskodó fejet vágva Rob.

- Na, azért még nem kell ám ferde hajlamra gyanakodni, én még mindig a vörösöket szeretem – nézett rám, és közben fel-le húzogatta a szemöldökét.

- Csak a vörösöket? – kérdeztem vigyorogva.

- Aha – mondta mit sem sejtve.

- Jó, mert akkor ott az öcsém – válaszoltam még mindig vigyorogva.

- Szemét vagy – morogta.

- Na, mi ez a hirtelen hangulatváltozás? – kérdeztem.

- Kicsit sem hasonlít rád az öcséd - nézett fel rám, mert közben már felálltam.

- Szerencséd, hogy ezt mondtad – mondtam neki. – Na, fiúk, akkor szerintem menjünk fel a táskákért.

- Oké! – mondták, és felálltak.

- Képzeljétek, tök jó fej lett ez a Malfoy – mondta Jasper.

- Tényleg? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Aha, nyáron párszor összefutottunk, de mondjuk soha nem volt olyan, mint példának okáért a nagyapja, olyan kegyetlen és lekicsinylő – magyarázta.

- Ja, mondjuk az nekem is feltűnt az évek folytán, de persze azért néha, sőt, szinte minden nap tett mindenkire sértő megjegyzéseket – folytatta Josh.

- De szerintem annak nagy részét a haverjai erőltették rá – fűzte hozzá Lucas.

- Ez is igaz – mondta, majd hirtelen témát váltott. – Este lesz egy ilyen buliféleség a Szükség Szobájában, üvegezéssel, meg ilyenek, és arra gondoltam, hogy eljöhetnétek.

- Kik jönnek? – kérdezte Rob.

- Hát ugye mi hárman leszünk az úgymond házigazdák. Ott lesz James, Fred, Hart, Scorpius… - De nem engedtem folytatni.

- Jönnek a Mardekárból? – fojtottam belé a szót.

- Igen, de csak ők ketten, nyugi, a többi sznob nem – válaszolta.

- Na, szóval, akkor még kik jönnek? – kérdezte hirtelen Lucas.

- Aztán még David, Lily, Samanta, Nicol, na meg ti, ha eljöttök – fejezte be, és könyörgőn rám nézett.

- Hát persze, hogy elmegyünk – mondta vigyorogva, tenyerét dörzsölve Rob.

- Oké! – mondta, és elértünk a Dáma portréját. – Bagolykaki – mondta a jelszót.

- Menjetek – válaszolta rá, és utat engedett nekünk.

- Várjatok meg, mindjárt jövök! – kiáltottam oda a fiúknak.

- Persze, hogy megvárunk – kiáltotta vissza Axel. Én meg felszaladtam a táskámért. Ahogy beértem, már láttam, hogy Izumy cucca nincs itt, így én is összeszedtem a motyómat, és leszaladtam a lépcsőn, már ahogy a magassarkúm bírta.

- Hánykor lesz? – kérdeztem.

- Este hétre gyertek a hetedik emeleti folyosóra, már ott lesz az ajtó is – válaszolta Josh.

- Hogy-hogy csak a Mardekárból jönnek ketten, és Griffendélből is alig? – kérdeztem.

- Mert igazából nem egy buli lesz, ahol sokan leszünk, hanem ilyen baráti összejövetel – válaszolta Josh.

- Értem. De ha csak a Griffendélből jönnének, akkor tarthatnánk a ti szobátokban, nem?

- De igen, csak akkor nincs ott lebukás veszélye, mert ugye az izgalommal jár – mondta, majd hirtelen furcsán méregetni kezdett. – Egyébként te honnan tudod, hogy hol van a szobánk?

- Onnan, hogy már ezerszer jártam ott – vágtam rá.

- Aha, és miért voltál te annyiszor nálunk? – vigyorgott tovább

- Csak. És légy oly kedves, ne gondolj mindig a legrosszabbra – néztem rá tettetett megrovással.

- Igenis, te szentfazék! – kiáltotta rám.

- Nem vagyok szentfazék – tettem keresztbe a kezem a mellkasom előtt durcásan.

- Hát persze – bólogatott hevesen.

- Hagyjatok már!

- Én hagylak – válaszolta.

- Én viszont nem – mondta Jasper, és mellém állva belémkarolt.

- Oh, most akkor jártok? – kérdezte vigyorogva Axel.

- Peeerszee! – kiáltottam és pont egy nagy csapat olyan kiscsaj mellett mentünk el, akik szinte megőrültek Jasperért. – Játsszunk egy kicsit – súgtam Jasper fülébe, és finoman nekilöktem a falnak, majd eléálltam, és kérdő tekintetére válaszolva megcsókoltam.

Először meglepődött, de aztán viszonozta a gesztusomat. A nyelvét finoman a számba dugta, karjai pedig bilincsként tartottak. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de nekem óráknak tűnt, mire elengedtük egymást. Jasper kipirult arccal nézett rám, és gondolom, én is hasonlóan festettem. Ő eszmélt fel először, elengedte derekamat, megfogta kezemet, és mentünk tovább, a lányok féltékeny pillantásaitól kísérve. Gondolom, már szövögetik a kapcsolatunkat, de ez volt a célom, tavaly is sokszor csináltunk ilyet a nagyközönségnek. Vagy azért, mert Jazz már nem bírta elviselni a lányok nyavalygását, és mert úgy hitték, hogy velem jár, nem mertek velem versenyre kelni, a másik ok pedig a móka volt, semmi egyéb. Így talán rólam is csak Jasperrel karöltve állnak neki pletykálni. Majd kiderül. Míg gondolkoztam, elértük a termet.

- Mi is volt ez pontosan? – kérdezte Jasper.

- Figyelj, tavaly is tettünk ilyeneket, hogy idegesítsük ezeket a buta libákat – mondtam neki. – És ne haragudj.

- Nem haragszom, legközelebb is tehetünk ilyeneket, engem nem zavar – nyugtatott meg.

- Rendben, de csak úgy zárójelesen megjegyzem, igazán jól csókolsz.

- Oh, kösz – szerénykedett. – Azért te sem vagy ám piskóta.

- Köszike – mondtam neki nyávogós hangon, és egyszer csak megforgatott – mert még mindig fogta a kezem -, mire én megszédültem és ráestem, de úgy, hogy a földön kötöttünk ki, és kirobbant belőlünk a nevetés.

- Honnan jött az ötlet, hogy megforgatsz? – kérdeztem, még mindig rajta fekve.

- Csak egy hirtelen felindulás volt – mondta, én meg lekászálódtam róla, és felsegítettem. Leporoltuk magunkat, és amikor felnéztem, láttam, hogy Scorpius minket figyel.

- Scorpius, Hart, jöttök este? – kérdezte Ayrton.

- Persze, hétkor a hetedik emeleten találkozunk – válaszolta Hart, majd hozzám fordult. – Hé, Kis Vörös, te is jössz? – kérdezett vigyorogva, én meg odaálltam elé, és úgy beszéltem.

- Igen, én is megyek, és remélem, érthetően mondom el: nem vagyok Kis Vörös. – tagoltam el az utolsó szavakat. – Van normális nevem: Scarlet. Világos? – kérdeztem.

- Mint a Nap – mondta, én pedig elégedetten odébb álltam, de még hallottam, ahogyan súgja Scorpiusnak. – Kis Vörös.

- Azt hittem, hogy őt is lesmárolod – vigyorgott Mark.

- Még csak azt kéne – morogtam az orrom alatt.

- Nem jön már ez a szenilis férfi? – kérdezte ingerülten Lucas. – Már elmúlt fél tíz.

- Csak nem hiányolod? – kérdezte Rob.

- Nem, dehogy, csak kissé idegölő, hogy nem ismeri az órát, nekünk meg itt kell szobrozni – morogta válasz gyanánt.

- Mondasz valamit – sóhajtottam, és épp készültem leülni a földre, mikor befutott a professzor. – Emlegetett szamár mindig megjelenik – motyogtam oda a többieknek.

Miután a professzor beterelt minket, leültem a szokásos helyemre, ami történetesen Mark és Izumy közt van.

- Bocsánat a késésért, csak tudjátok, az én koromban már nem vagyok olyan fitt, mint ti – dörmögte. – Nagy kár volt leülnötök, ugyanis megváltozik mától a helyetek. Minden hármas párosban lesz egyaránt Mardekáros és Griffendéles tanuló is. – Erre a kijelentésére mindenki felhördült. – Az első hármas csoport pedig így fog állni… - mondta, és elkezdte sorolni a párokat.

- Mr. Malfoy. – Jaj, Drága Merlin, csak ne én legyek. – Mr. Zambini, és mondjuk Miss Weasley – fejezte be.

- De tanár úr, köztudott tény, hogy ők ketten – mutattam a két fiúra – a legjobb barátok. Ők miért lehetnek egy párban? – kérdeztem kissé ingerültem.

- Azért, mert maga fog középen ülni, úgyhogy fáradjon hátra – válaszolta. Hát komolyan, ezt nem hiszem el. Mit volt mit tenni, felálltam, fogtam a cuccom, és elmentem a leghátsó padhoz, ahol két fiú vigyorgott.

- Ennyire ne élvezzétek – morogtam.

- Már miért ne? – kérdezett vissza Zambini.

- Csak – mondtam neki, aztán Malfoyhoz fordultam. - Most pedig, légy oly kedves, és menj a helyemről.

- Oh, igenis – vigyorgott tovább, majd leültem.

- Nos, ha mindenki elfoglalta a helyét, akkor kezdeném az órát – emelkedett szólásra Galfgon.

- Amiből már csak tíz perc van – kotyogott közbe James.

- Nem baj, a következő órám is veletek lesz – mormogta, és nekiállt a RAVASZ-okról papolni, hogy milyen fontos, de persze senki sem figyelt, ahhoz meg már túl mulya a professzor, hogy rá is szóljon valakire. Én meg ültem a két mardis között, és éreztem, hogy mind a kettő engem néz.

- Muszáj engem bámulni? – kérdeztem tőlük.

- Aha – motyogta Malfoy, majd hirtelen témát váltott. – Ti jártok Jasperrel?

- Témánál vagyunk – motyogtam nagyon halkan az orrom alatt.

- Mi?

- Semmi. Egyébként nem.

- Csak mert úgy néztetek ki.

- De majd este kifaggatunk ám téged! – kapcsolódott be Zambini is vigyorogva.

- Mi van? – kérdeztem felvont szemöldökkel. A válaszát már sajnos nem hallhattam.

- Ha kérhetem a kisasszonyt, ne szórakoztassa az urakat – szólt rám Galfgon.

- De… - inkább nem fejeztem be, mert a végén még tőlünk vonnának le pontot.

- Valami probléma van?

- Semmi. Elnézést, professzor – morogtam.

- Én is úgy gondoltam – válaszolta elégedett fejet vágva.

Ezután a nap eseménytelenül telt. Miután miden tanár elmondta minden órán röpke fél órában, hogy milyen fontosak is az év végi vizsgák, elindultunk fél ötkor vacsorázni. Ha jobban belegondolok, nagyon fáradtnak éreztem magam, de ha az estére gondoltam, felment az adrenalin szintem. Bekaptunk pár falatot, és Izumyval felvágtattunk a hálónkba. Gyorsan megfürödtünk, és elkezdtünk készülődni. Rám egy hosszú, fehér csőnadrág, a fekete vászoncipőm, felülre pedig egy egyszerű, ujjatlan, fekete pamut top került. Nem akartam túlzásokba esni. A hajamat begöndörítettem. Mondjuk Izumy addig nyaggatott, míg egy kis sminket is felkentem magamra, de tényleg csak egy kicsit. Ő már vadabban festett. Rajta egy szürke miniszoknya volt, mélyen dekoltált felsővel megtoldva. Lebattyogtunk a klubhelyiségbe, ahol már nemcsak a fiúk várakoztak, hanem James, Fred és David. Gondoltam, Lily a barátnőivel jön.

- Na, indulás! – indítványozta James, és odasomfordált Izumy mellé. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon jól fog sikerülni ez az este…

*Jasper nevét a Twilightból vettem, mert nagyon megtetszett. Persze, aki tudja, kiről is van szó, az biztosra veheti, hogy a történetbéli Jasper teljesen eltér Meyer vámpírjától. ;)

Harry Potter fanfictions: Egy bevégezhetetlennek hitt szerelem...: 2. fejezet: Irány a Roxfort!

Eredeti webhely: http://donna-rosescorpiuslove.blogspot.com/
+ Megtekinthető: http://fanfic.hu/merengo/

- Rose Weasley, ha nem nyitod ki most azonnal az ajtódat, berobbantom! – ordít apa, mint a sakál, de olyan kómás vagyok basszus.

- Fél kilenc van, ha nem zavarna! – ordít tovább. Fél kilenc? Jaj, drága Merlin! Majd egy párduc gyorsaságával az ajtóhoz szaladok.

- Apa! Sietek, jó?- kérdezem és mondom egyben lihegve.

- Jó! – válaszol ingerülten. Végül is, meg tudom érteni, mindig ez van. Majd becsukom az ajtóm, és nekiállok öltözködni. Felveszem a tegnap kikészített ruháimat, egy térdig érő, sötétkék színű farmert, majd befűzöm a nagy halálfejes csattal ellátott övemet, felülre pedig egy mélyebb dekoltázzsal megtoldott mélyzöld topot. Ha lúd, legyen kövér. Ja, és hogy tökéletesen megbolondítsam a Roxfort hímnemét, cipőnek pedig egy fekete-fehér kockás vászoncipőt. Majd fogom a piperecuccaimat és elfutok a fürdőbe. Hogy gyorsabban végezzek, most nem mugli módszerrel vasalom a hajam, hanem egy egyszerű varázslattal, utána pedig egy szoros gumival felkötöm a fejem tetejére és hagyok elől egy kis tincset. Perfekt! Visszamegyek sietős léptekkel a szobámba, majd fogom a ládám és lelebegtetetem a földszintre.

- Na, itt is vagyok! – kiáltom.

- Gyere reggelizni - szól anya.

- Ok – mondom. - Na és Hugo? – kérdezem, miközben már vajazom a kenyeremet.

- Szokás szerint pakol – motyogja apa álmos szemekkel. Na mi van, hosszú volt az éjszaka?

- Az nem pakolás, hanem egy nagy szemétdomb beletömködése egy ládába – magyarázok.

- Mi van? – kérdezi élesen öcsém majd oda dobja a ládáját az enyém mellé. Oh, szegény, milyen jó, ha az ember boszorkánya már nagykorú.

- Talán tessék! Nem kell már hajnalban kötözködni! – osztom neki az észt.

- Kicsim, tíz óra nem hajnal - javít ki anya. Nekem igenis hajnal.

- Jól van, na, Miss. Tökély! – morog tovább.

- Jaj, ha már a beceneveknél tartunk, hogy vagy, Peluskám? – kérdezem cinikusan mosolyogva.

Közben leült velem szemben.

- Ne merészelj így hívni! – ordít.

- Na elég legyen most már! – kiabál apa. – Mindenkinek van normális neve! És most reggeli van! – fejezi be. Ezután mind a ketten befogtuk. Miután befejeztük, apa szólásra nyitotta a száját.

- Kandallóval megyünk, nem autóval rendben? És akkor a falon sem kell átszaladnunk – veti fel ötletként.

- Oké, de én megyek először! – mondom, majd belépek a kandallóba egy marék hopp porral a kezemben. – King’s Cross pályaudvar!

- Na végre, már azt hittem elakadtál a hófúvásban! – torkolltam le öcsémet, ugyanis tíz percet vártunk rá mire megjelent a kandallóban.

- Jól van, na, a szobámban hagytam a pálcámat! – mentegetőzik.

- Jellemző – morgom az orrom alatt.

- Na ha befejeztétek – itt megrovón végigmért mindkettőnket apa. –, akkor menjetek fel a vonatra és keressetek magatoknak üres kupét, úgysincsenek még olyan sokan, hiszen háromnegyed óra múlva indultok. – Mire befejezi és már nekiálltam lebegtetni a ládám.

- Na akkor mindjárt jövök elköszönni! – mondom és elindulok a gyönyörű piros vonathoz. Sikeresen felszálltam, találtam is a vonat vége felé üres kupét, majd lepakoltan. Mire végeztem, és leszálltam már nagyon sokan voltak. Anyáékat nagy nehezen megtaláltam, de öcsém már ott ácsorgott velük.

- Figyeljetek, most nem maradhatunk, mert sietnünk kell munkába, de azért majd írjatok rendben? – mondja és kérdezi apa egyben.

- Persze, oké! – felem, mire apu megölel.

- Vigyázz magadra, kislányom, és ne keveredj bajba, jó? – mondja majd anya is, megölel. – Igaza van Ronnak vigyázz magadra, és nagyon szeretünk! – néz rám könnyes szemekkel, nem értetem soha miért sír, hiszen nem örökre megyek el.

- Megértettem, és én is szeretlek benneteket! – mondom és megpuszilom őket. Ezután ugyan ezt eljátszották Hugóval, majd integettek párat és dehoppanáltak, gondolom haza.

- Na, csá, öcsi, találkozunk a suliban! – mondom öcsémnek, és már ott sem vagyok. Elindultam, hogy meg keressem a haverokat, de nem találtam őket. Ehelyett belebotlottam Malfoyba és bandájába. Na, már csak ez hiányzott.

- Á, a Kis Vörös, nem hittem volna, hogy ilyen hamar látlak – üdvözöl vigyorogva.

- Oh, Malfoy már úgy hiányoztál nekem – sóhajtottam színpadiasan. – Egyébként nem vagyok Kis Vörös!

- Tényleg hiányoztam? – kérdez még mindig vigyorogva.

- Álmodban! – vágom rá, és karba teszem a kezem magam előtt.

- Milyen kis naiv vagy, álmomban mást is csinálunk, remélem, nem kell megmagyarázni neked, hogy miket - feleli és jól megdöbbenek. Amin láthatóan jól szórakozik, ezért összeszedem magam.

- Te mekkora egy bunkó vagy! – kiáltom a képébe, mire ő int a bandájának, hogy hagyjanak minket kettesben. De az egyik gyerek még jól végig mért azt hiszem Hart Zambini. Drága Merlin, miért szabadítod rám ezeket a sznob Mardekárosokat, ha?

- Majd mindjárt bebizonyítom, hogy nem vagyok bunkó! – feleli és mélyen a szemembe, néz. Ha most azt kérdezitek, hogy mit látok a szemében, hát nem azt a hidegséget, amit az elmúlt évek során mindig. Ez nem hidegség, hanem valami más, de biztos csak tévedek, Malfoy nem néz így rám, egy félvérre.

- Kösz, inkább ne – felelem, és elfordítom a fejem, majd megfordulok, hogy induljak, mire elém ugrik.

- Beszélgessünk – mondja lágyan. Anyám de helyes!

- Mi van? Te beteg vagy! – vágom rá és megpróbálom kikerülni. Persze sikertelenül. Elkapja a karom és visszafordít maga elé.

- Komolyan mondtam – mondja – Egyébként mit akarsz kezdeni magaddal, miután elvégezted a sulit? – feleli én, pedig csak bámulok magam elé, most komolyan Scorpius Malfoy próbál velem csevegni?

- Operett énekesnő szeretnék lenni vagy színész – mondom, mire ő megdöbbent fejet vág.

- Hűha! Akkor mindig megnézlek majd!

- Öhm… Malfoy te most miért csevegsz velem? – kérdezem tőle.

- Csak úgy – feleli könnyelműen.

- Értem – felelem megbotránkozva. – És te mihez kezdesz az életeddel a Roxfort befejeztével? – kérdeztem, és próbáltam könnyed hangot erőltetni magamra, ami nem volt könnyű.

- Kviddicsezni fogok! – mondja nagy büszkén.

- Wow! – nyögöm ki. – És ez biztos?

- Aha, apa szerint idén a suliba érkezik egy kviddicscsapat asszem az Írek, élükön Kevin Molovollal! – közli vidáman. Kevin is jön? Jaj, ne, én nem akarom, hogy felismerjen vagy valami.

- Kevin Molovol? – adok hangot véleményemnek.

- Ja, miért, nem szereted? Azt hittem igen, hiszen tavaly a Világkupán nekik szurkoltál – vonja fel a szemöldökét, miközben válaszol.

- Igen tavaly nekik, de mára megváltozott a véleményem – válaszok feszengve.

- Értem – mondja, de látom a fején, hogy valami még kikívánkozik azon a szép kis száján. – Egészen megváltoztál tavaly óta – mondja és elnéz a fejem felett, ugyanis magasabb nálam nagyon sokkal. Na, csak ezt akarta mondani?

- Kösz, de jó vagy rossz értelemben? – kérdem és felvonom az egyik szemöldökömet.

- Természetesen, jó – feleli, és rám emeli szürke szemeit, ugyanis eddig egy oszloppal szemezett mögöttem.

- Scarlet! – kiállt egy hang, amiben Izumyt ismerem fel.

- Oh, szia Malfoy, majd találkozunk a suliban! – mondom neki, majd megfordulok és elindulnák, de megint megfogja a karom.

- Hívj Scorpiusnak, és alig várom a percet, hogy újra beszélj velem! – mondja elképesztően vonzó hangon és ad egy puszit a szám sarkára, majd eltűnik a tömegben. Áhhh, mit művel ez velem?! Én is nagy nehezen felfogom a dolgokat és megérintem a szám sarkát, ami még mindig izzik, és nem is csodálom. De miért van rám ilyen hatással, hiszen nem tetszik, vagy mégis? Míg gondolkoztam, elértem Izumyt. Egyébként barátnőmnek, szőke tépett vállig érő haja, és csokoládébarna szemei vannak.

- Mit csináltál te ott Malfoyjal, ha? – kérdez számon, kér hangon.

- Neked is szia, bulikirálynő!

- Ja, szia! – mondja, és a nyakamba veti magát.

- És a vonaton majd elmesélem, mi is történt Malfoyjal.

- Oké, de gondolom csak jó, mert békésnek tűntek a vonásai – mondja, és közben megkezdtük utunkat a vonat felé.

- Jaj, de ha megtudod, hogy mi történt, rosszul leszel!

- Igen? – kérdez felvont szemöldökkel.

- Igen.

- Scar! Izumy! – kiált egy hang. Ez Mark. Megfordulok és nekiálltam szaladni, majd a nyakába vettetem magam, de még innen is jól láttam, ahogyan Scorpius féltékenyen méreget kettőnket. Mit akar ez tőlem?

- Mark, szia! – mondom és elengedem.

- Szia! Hol voltatok eddig? – kérdezi mosolyogva.

- Ja, csak elbeszélgettünk – mondom és egy jelentőségteljes pillantást, váltok Izumyval.

- Okés, gyertek, szálljunk fel, egyébként megtaláltuk a kupédat, Scar, és beültünk oda a srácokkal.

- Akkor ezért nem találtunk titeket – mondja Izumy.

- De te akkor mit csinálsz itt a peronon? – kérdezem és felszállok a vonatra.

- Titeket kerestelek – mondja és megindulunk a folyosón. Én nyitok be elsőként.

- Skacok! – kiáltom, és mindenkit megölelek. Itt bent ül Lucas, aki kiköpött mása a mugli Lucas Scottnak a Tuti Gimiből, Robert pedig a Rúzs és New York Robert Bucleyja, Axl már nem egy mugli sorozatra emlékezteti az embert, neki vállig érő barna haja van, ami cukin, a szemébe lóg, ezen felül zöld szeme. Na, ez a mi kis csapatunk, mindig együtt lógunk. Miután mindenkit megölelgettem, elfoglaltam a helyem Lucas és Mark között.

- Képzeljétek! – kezdi Axl.

- Várjál, elképzelem! – mondja Mark vigyorogva.

- Haha! Na, az van, hogy halottam a peronon, hogy kaptunk egy nevet! – újságolja vigyorogva.

- Mi van, milyen nevet? – kérdez rá Lucas.

- Jaj, tudod ezek a buta libák kitaláltak egy nevet nekünk, hatunknak, sőt a fiúknak közülünk még rajongó tábort is alapítottak - beszél még mindig vigyorogva.

- Mért csak nektek? – kérdezem tetetett duzzogással. Mire Lucas átölel óvón.

- Nyugi, édes, mindjárt mondom tovább – feleli Axl.

- És mi lett a „nevünk”? – kapcsolódik bele a beszélgetésbe Izumy.

- A roxforti hódítók – újságolja ismét. – Ja, és nektek is, csajok, alakítottak egy klubot ezzel a címmel: Imádjuk együtt Izumyt és Scart!

- Na, ne már! – mondja Izumy vigyorogva.

- De már! – folytatja Axl.

- És nektek srácok, mi a neve a klubotoknak? – kérdem vigyorogva.

- Öhm… várjál, mi is Rob? – kérdezi Axl.

- A Roxfort legjobb férfijai! – utánozza nyávogós hangon Rob, a libákat.

- Férfijai? – kérdezem.

- Bezony, mi már nem kis fiúcskák vagyunk, hanem érett férfiak! – mondja nagyzolva Mark.

- Oh, érett férfiak? – mondja még mindig vigyorogva Izumy. – Na, Scar, milyen legyen az első nap? Tudod, milyen szerkóban, vonuljunk be így hatan a nagyterembe holnap reggel? – szól most hozzám.

- Legyünk szakadtak? Áh, nem azt majd később. Szerintem vegyünk fel mi csajok magas sarkút, ti srácok, pedig valami laza göncöt. Na?

- Benne vagyunk! – kiáltják egyszerre.

- Egyébként pasi, csaj esetleg valakinek? – kérdezem.

- Nincsen! – ordítják torkuk szakadtából a fiúk.

- Na és te, Izumy? – kérdezi Lucas.

- Tudjátok, ki tetszik, nem? Viszont én azt akarom, hogy velem legyen, ne csak megdugjon és kész. Jó, nem vagyok álszent szűz picsa, mint ez a többi kis liba a suliban, de ebben rejlik a hírnevünk Scarlettel, hogy nem adjuk oda csak úgy magunkat – mondja letört fejjel, mire két oldalról átkarolja Axl és Rob.

- Még mindig James Potter? – kérdezi Mark.

- Aha, gáz nem?

- Dehogy gáz, megtalálni az igaz szerelmet nem az! – mondja egész bölcsen Rob.

- Igaza van! – mondom. – Képzeljétek el…

- Na, várjál, elképzelem! – vág közbe Mark.

- Nagyon vicces vagy – mondom neki nyugodt hangon és elmesélem a beszélgetésemet Scorpiusszal. Nem is kell mondanom, milyen döbbent fejet vágtak. Rob eszmélt fel először.

- Biztos meg akar dugni – veti fel Rob.

- Először én is erre gondoltam, de amikor Markot megöleltem, olyan féltékenyen nézett, hogy az hihetetlen – mondom.

- Figyelj, majd kiderül, de mindig szeretnénk tudni a részletekről – mondja Izumy.

- Hogyne! – felelem.

Ezután végighülyéskedtük az utat, átöltöztünk, rajtam egy fekete miniszoknya, fehér háromnegyedes ujjú ing, Griffendéles nyakkendő, na meg ugyanaz a cipőm, ami reggel.

- Na, megjöttünk, indulás! – kiáltotta Lucas. Ezután lelebegtettük a ládánkat a vonatról, integettünk Hagridnak, aki az elsősöket indítványozta a hajókhoz.

- Láttad, hogy nézett James? – kérdezi Izumy, miközben beszálltunk egy fiákerbe.

- De láttam ám, és kérdezett felőled – mondom sejtelmes mosollyal.

- És mit? – kérdez kíváncsian.

- Megígértem, hogy nem mondok semmit, de hamarosan megtudod.

- Jaj, ne már, Scar, mondd meg! – kérlel.

- Nem mondok semmit!

- Jól van! – mondja durcizva.

- Ne vágd be durcit légy szíves – kérem meg.

- Jó.

- Heló, csajok! – köszön egy srác. Azt hiszem, Frankie.

- Helóka! – köszön Izumy és rákacsint. Szegény gyerek feje meg vörösre gyúlt.

- De szemét vagy – mondom neki vigyorogva.

- Nem is igaz – mondja és kiölti rám a nyelvét.

Miután megérkeztünk, bevonultunk a nagyterembe és elfoglaltuk helyünket. A beosztás unalmasan telt, mint mindig, de most kivételesen figyeltem, mert ez lesz az utolsó. Azonban még mindig nem ehettünk, mert McGalagony igazgató szólásra emelkedett.

- Köszöntök mindenkit újra itt a Roxfortban. Hadd jelentsek be két fontos dolgot. Először is, szeretném bejelenteni, hogy két új tanár érkezett közénk. Az egyikőjük ének tantárgyat fog tanítani mivel szeretnénk, hogyha bevezetnénk néhány mugli dolgot is az iskolában. Ezt a tantárgyat azok vegyék fel, akiknek szüksége lehet rá a Roxfort után. Köszöntsétek szeretettel Bob Barker professzort – mondja, mire feláll egy magas, fiatal, fekete, rövid hajú férfi. Na meg mindenki nekiáll beszélgetni a mellette ülővel. – A második dolog pedig, szeretnék bevezetni egy mugli sportot, ami nem más, mint a baseball. Nem kell megijedni a kviddicsezőknek sem, nem fog megszűnni, és ők jelentkezhetnek a tornatanárunknál Mr. Stewensnél – mondja tovább, és felkel a székéből egy sötétbarna hajú, izmos, fiatal férfi. De baseball lesz a suliban? Én arra jelentkezek, hiszen imádom, és ha nem vesznek be, rosszul leszek. – Hogy mikor lesz a válogatás, azt majd megnézhetitek a klubhelyiségben. Most pedig jó étvágyat! – fejezi be végre és visszasétál a helyére. Majd megjelenik az a sok-sok finom étel, és szedek magamnak.

- Na Scar, jelentkezünk baseballozni? – kérdezi mellőlem Axl, akiknél van egy profi baseball pálya, és náluk szoktunk játszani.

- Persze, te minek? Én dobónak – felelem.

- Én ütőnek – mondja majd Robhoz fordul. – Rob, te jelentkezel?

- Hát persze, fogónak! – feleli.

- Olyan jó lenne, ha beválogatnának minket! – mondja Axl.

- Nekem mondod? – mondom neki.

- Te, srácok, mihez kezdtek iskola után? – tér át egy másik témára Lucas.

- Én színésznő leszek – mondom.

- Hát szerintem gyógyító, vagy ilyesmi – feleli Izumy.

- Én baseball játékos – mondja Axl.

- Kviddicsező, ez egyértelmű – feleli Mark.- De az tényleg igaz, amit Malfoy zagyvált, hogy jönnek az Írek? – kérdezi. Remélem nem.

- Nem tudom. Na és, te mi akarsz lenni, Rob? – kérdem, és remélem, nem veszik észre, hogy hogyan terelem a témát.

- Hát talán auror, vagy ilyesmi. És te, Luc? – kérdezi.

- Én is kviddicsezni szeretnék - mondja, és ezután mind a hasunkkal voltunk elfoglalva.

Miután mindenki végzett, elindultunk a Griffendél toronyba, és végig járt a szánk hülyeségekről, hogy miket csináltunk együtt a nyáron.

- Bagolykaki! –mondom a Dámának, mire kitárja a portréját.

- Most komolyan ez a jelszó? – kérdezi megrökönyödve Mark.

- Látod. Na, figyeljetek, mi most felmegyünk lefeküdni, mert kurva fáradt vagyok – mondom ásítva.

- Ja, mi is megyünk! – mondja Luc.

- Holnap aztán dögösek legyetek! – indítványoz Axl.

- Meglesz! – mondjuk egyszerre Izumyval.

- De ti is tegyetek ki magatokért! – mondja Izumy laposakat pislogva.

- Naná! – feleli Rob.

- Na, jó éjt csajok, reggel nyolckor itt lent találkozunk, ne késsetek, mert kilenckor tanítás, sajnos! – mondja Mark. És elindulunk fel a lépcsőn. Ott gyorsan elfoglalom a fürdőt és fél óra múlva már a pizsamámban bújok be az ágyba.

- Jó éjt! – motyogom, majd elhúzom az ágy függönyt, és már alszok is. De a tudatalattimban már forognak a kerekek egy szőke, magas és vonzó egyénről, aki befurakodik az álmomba…