Eredeti webhely: http://donna-szeretet.blogspot.com/
Első része: Érzelmes szív
Első része: Érzelmes szív
(Nessie szemszöge)
Nagy levegőt vettem és a fejemet hátra döntöttem a parafa fogasnak, amin a ruháim lógtak a tesi öltözőben. Elmélkedtem. Sosem volt szokásom, ezzel csak fájdítottam az így is megcsonkított lelkemet, sírni, pedig nem akartam. Az idejét nem tudom, hogy mikor sírtam utoljára, de úgy igazán. Pedig régen, amikor kislány voltam, mennyit eresztettem ki a könnyeimet akár önkéntlenül is. Hányszor zokogtam addig, amíg elgyengülve elaludtam, várva az éltető halált, de nem haltam meg. Itt vagyok. Nem volt gyerekszobám, babáim, még egy fotó sem rólam, semmi. Nem volt gyerekkorom. Milyen szerencsés Lucas, Cullenék maga a földi csoda. Ahogy beszélnek egymáshoz, érződik, hogy ők egy igazi család…
ELÉG! Ordítottam magamra gondolatban, és nyitottam ki a szemeimet. Elég. Ezért nem szeretem, ha jár az agyam, és elmélkedek a múlton. Azon, ami már megtörtént, azon, amin már nem tudok változtatni. Felálltam megigazgattam magamon a csálé nadrágot és észrevettem, hogy bizony Rose Cullen figyel a szembe lévő padról fürkésző tekintettel.
(Jacob szemszöge)
Nessie. Nyolc éve láttam utoljára, de az a kis csecsemő, akibe bevésődtem, már sehol sincs. Ha ránézek: maga a határozottság, eltökéltség, bujaság… gyönyörű nővé cseperedett. Sose láttam nála szebbet, és nála gyengébbet. Akármilyen erősnek mutatja magát, olyan gyenge, sebezhető. Ha tehetném, egész nap tanulmányoznám, figyelném, a szememmel simogatnám, csak láthassam. Amikor a kicsi kobold lány bejelentette, hogy egy félvér lesz az új diák, megengedtem magamnak a reménykedést. Pedig mindig megtiltottam magamnak.
Nessie és Lucas hiper gyorsan cseperedtek tizenhét évessé, Luc-ot láttam felnőni, Nessiet nem. Haragudni fog ránk, tudom, és már előre fáj a szívem, a szívem, amit neki adtam, még ha ő erről nem is tud. Annyi kétség tátong bennem, és annyira üvölteni volna kedvem, hogy egy kicsit megkönnyebbüljek, de nem tehetem. A falkát is el kellett hanyagolnom Ness keresése miatt, de nem bánom. Mindent csak hogy őt megtaláljuk, és most megvan. Úgy érzem, nem szakadt le semmi féle súly a vállamról, pedig azt hittem. Talán akkor jön a megkönnyebbülés, ha biztosan tudom, megbocsájt, és elfogadja, hogy ő az életem.
Az életem, ami ebben a nyolc évben nem volt teljes, mert ő nem volt velem. Emlékszem, minden reggel elhatároztam, hogy elfelejtem, és többet nem gondolok rá, de a nap végén mindig rájöttem, ez lehetetlen, hiszen szeretem. Ábrándozásomból Jasper ébresztett fel, hideg kezét a vállamra rakva.
- Vegyes érzelmek dúlnak farkas testedben – szólalt meg diplomatikusan, mire vigyorra húzódtak ajkaim.
- Tudom – sóhajtottam.
- Érthető, hisz mind kétségek közt vergődünk, pedig egy városban tartózkodunk vele, de mégis annyira ködös ez az egész.
- Mármint mire célzol? – kapcsolódott bele Edward is.
- Ki rabolhatta el? Biztos vagyok benne, hogy ő maga tudja, mégsem akar beavatni minket.
- Még nem bízik bennünk eléggé – szólalt meg halkan Bella.
- Ezt meg honnan veszed? – vontam fel a szemöldököm.
- Te is látod, hogy milyen védtelen nem?
- Nem védtelen, meg tudja védeni magát csak… ez egy álca. Határozottnak mutatja magát, közbe pedig sebezhető és gyenge – jött az értelmes válasz Jasper szájából.
- Ha megbízna bennünk úgy ténylegesen, akkor lassan, de biztosan be kell avatnunk az igazságba – szökkent Jasper mellé Alice.
- A teljes igazságba – sóhajtotta Edward.
- A teljes igazságba? A teljes igazságba? Azt hiszitek, hogy majd hipp-hopp, megbocsájt?! Ti nem hallottátok hogy-hogy beszélt az édesanyjáról, azaz rólam! Milyen hangnemben! Undorodik a szüleitől, azt sem csodálnám, ha ott helyben, amint megtudta az igazságot széttép! És igaza lenne! Hagytam, hogy elvigye tőlem egy szörnyeteg! Elvigye tőlem a tulajdon gyermekemet! Milyen anya az ilyen?! Az egyiket megmenti, a másikat pedig a keselyűk elé veti! – fakadt ki Bella hisztérikus hangon, és tudom, ha képes lenne, könnyfakasztásra most megtenné.
- Bella, Bella nyugalom… nyugalom… - suttogott Edward nyugtató szavakat a fülébe ,majd elhúzta tőlünk, beütette a Volvo anyós ülésére, ő maga pedig eléje guggolt.
- Én képes vagyok sírásra, mégsem tehetem ezt most meg… oda lenne a becsületem – nyögtem ki, Jasper erre egyből a vállamra tette kezét, és máris éreztem a nyugtató hullámokat, ami elkámpicsorodott lelkemre telepszik. mint egy védő burok, a testem pedig ennek hatására megkönnyebbül.
- Köszönöm – suttogtam, ő pedig egy halvány mosollyal válaszolt.
Mint a falka vezetője kiadtam parancsba, hogy kutassanak szagok után Nessie háza körül. Én is mentem volna, de inkább kihagytam. Nagy volt a kísértés, felsettenkedhettem volna a szobájába és… ááá nem! Nem fantáziálhatok!
Én inkább azt az utat szaglásztam végig, amin eljött Olaszországból idáig. Solflex-Citybe, hozzám, a családjához. A másik szag egy vámpíré volt, azt pedig tudom, hogy ki. Demetri Volturi-é. Mennyi elrendezetlen szál, egyetlen óvatlan perc miatt. Esme még a mai napig ostorozza magát miatta, pedig erről mind tehetünk, mindegyikünknek feltűnhetett volna, hogy három nomád vámpír figyeli az ikrek minden pillanatát.
Emlékszem… a falkával voltam elfoglalva, azon az éjjelen nem lehettem Nessie-vel, még ha kislány volt is. Én a legjobb barátja akartam lenni, s mindig a kezét akartam fogni, hogy mindig, mindentől megvédhessem. Esme maradt otthon vigyázva Lucas-ra és Nessie-re, Carlisle-ék a közelben vadásztak. A baj megtörtént egy tized másodperc alatt. Esme egyedül volt, két kicsi síró gyerekkel, majd megjelent Edward, öt percre rá én is a falkával, s szemeimmel őt kerestem. Kerestem, de nem találtam. Emmett lépkedett ki a kiszakadt ajtón, lehajolt hozzám – mivel farkas alakban voltam -, és holtra vált hangon közölte életem legfájóbb és magatehetetlenebb hírét. Nessie-t elrabolták. Úgy ahogy voltam belevetettem magam az erdőbe és nem is tudom meddig elő nem merészkedtem. Egyedül Nessie megkeresése vett rá, hogy újra ember alakot öltsek. Nem találtuk meg. Ő maga sétált hozzánk, és én boldog vagyok, mert ezen túl soha nem tévesztem szem elől. Soha. Szükségem van rá, mint szomjazónak vízre. Ha nem is fogad el, mint párját, engem az sem érdekel, csak legyen velem, beszéljen hozzám, küldjön felém egy mosolyt, vagy bármit, ami hozzá tartozik. Beleívódott a sejtjeimbe, betegnek érzem magam, ha nincs mellettem.
- Jacob, komolyan mondom te rosszabb, vagy mint egy terhes nő! – rángatott vissza a valóságba Jasper bohókás hangja.
- Merthogy?
- Amikor lenyugtatlak, te újra és újra elrévedsz, és ennek hatására a nyugalom, ami rád szállt egyből elillan.
- Tudom, hogy eddig sosem volt gondod az érzéseimmel, de…
- Ne! Nem kell magyarázkodnod, megértem - nézett rám együtt érző szemekkel, és ismételten ellepett a kellemes nyugalom.
- Paul beszélni akar veled Jacob – nézett fel rám Alice.
- Ezt meg, hogy láttad? – lepődtem meg.
- Nem láttam – nevetett fel – Edward hallotta a gondolataiba – nézett az említett felé – De ott is jön, nézd csak – mutatott az iskola bejáratához ahol csakugyan Paul állt s lépteit felénk irányította.
Második része: Vágy (befejező)
(Jacob szemszöge)
- Vannak új fejlemények – kezdte fojtott hangon – Valószínűleg azé a vámpíré aki elrabolta a csajt…
- Van neve! – csattantam fel.
- Most nem ez a legfontosabb! Mivel ma átmegy Cullenékhez mi kinn leszünk farkas alakba, az erdőbe és figyeljük, hogy mit mond, hátha valami épkézláb dolog elhagyja a száját. Miután elment megbeszéljük, hogy mit is találtunk. Így megfelel? – vonta fel gúnyosan a szemöldökét.
- Ne nézz már így! Meg! – löktem félre majd meg is éreztem a csípős illatot a levegőbe, ami ha minimális századba volt az éltető oxigénbe mégis én intenzíven éreztem, mi lenne velem, ha meg is érinthetném...? Felmordultam magamban. Mit képzelek? Soha nem lesz az enyém… soha! Kúszott a keserű gondolat fejembe.
Épp elindultam felé, amikor az a félnótás Lewis settenkedett mögé eltakarta a szemét és a fülébe suttogott valamit. Hogy meri az a vakarcs senki megérinteni? Minden figyelmemet feléjük irányítottam, ha egy atomrobbanás történik mellettem szerintem azt se hallottam volna meg. Nessie eközben lefejtette Lewis kezét magáról, s zavartan hátrébb araszolt a fiútól. Ez a megmozdulás felmelegítette magányos lelkemet és mosolyra húzódott ajkam. Majd meghallottam: „az istenit Jacob! Ilyenkor miért nem tudsz ide jönni?” motyogta hátra pillantva felém. A kölyök biztos nem hallotta, hiszen nekem szánta tudta, hogy meghallom. Én pedig szinte repülve iramodtam felé.
- Nessie akkor megyünk együtt haza? – villantottam egy vigyort rá, mire ő kacéran mellém lépett és megfogta a kezem.
- Ti jártok? – bökött az összekapcsolt kezünkre Lewis elfintorodva.
- Nem, szerinted hagynám, hogy te taperold amikor az én barátnőm? – kérdeztem flegmán majd válaszát már nem várva meg, megfordulva magam után húztam Nessie-t.
- Hülye – lökött bal kezével oldalba vigyorogva, de nem eleresztve el jobbomat.
- Most mért? – rötyögtem Lewis idióta képén.
- Szerintem leverte a víz elég rendesen, ami nem is nagyon baj legalább nem nyomul.
- Nocsak, nem az eseted? – dünnyögtem.
- Te is tudod, hogy egyáltalán nem. Láttam, ám kidülledt szemekkel figyeltél minket – támaszkodott autójának magához húzva engem is.
- Idegesített, hogy ott állt veled, a tipi-tapiról ne is beszéljünk – morogtam arcához hajolva egészen közel.
- Egyszóval, féltékeny voltál.
- Igen, az voltam, bevallom, ő megérinthetett – motyogtam a fülébe, mire megborzongott.
- Neked megengedem, neki nem – pirult el felpillantva szemembe, és én tudtam. Elvesztem, ha most valaki nem állít le, én itt helyben megcsókolom.
- Ez megtisztelő – motyogtam ajkainak, ő pedig megadóan lecsukta szemeit, épp beléptem volna az Éden kertbe, azzal hogy ajkamon érezhetem az övét, amikor egy torokköszörülésre lettem figyelmes és ez kijózanított. Elhajoltam Nessie-től, ő kinyitotta gyönyörű szemeit és körbe nézett, mint aki most kelt fel egy megrészegítő álom után. Majd lehajtotta fejét, így nem láttam arcát, mivel hajzuhataga előre hullott.
- Igen? – fordultam megzavarónk felé, aki történetesen Edward volt. Nyelnem kellett párat, mert éreztem, hogy hangom rekedt. Legszívesebben úsztam volna egyet az elfojtott vágytól, vérem őrült iramban lüktetett ereimbe, a fülembe éreztem, szívem nem épp lassú iramba vágtatott.
De Edward nem szólt semmit. Úgy állt ott, mint aki a nyelvére harapott, pedig tudom, legszívesebben rám üvöltene, de nem teheti, hiszen Nessie fellenne háborodva – számára jogosan –, hiszen ki Edward hogy kioktassa? Az apja, de ő ezt még csak nem is sejti. Megunva Edward vacakolását Bellára néztem, aki erre odalépett férje mellé.
- Szerintem, menjünk is – indítványozott mindenkit, Edwardot pedig nehezen, de arrébb taszajtotta az autó felé.
- Mehetek veled? – suttogtam Nessie-nek, aki még mindig lehajtott fejjel állt, és babrált ujjaimmal.
- Hogyne – nézett fel kipirultan. Elléptem tőle, ő pedig zavartan elengedte a kezem. Kinyitottam neki a vezető felőli ajtót, beült, megkerültem elölről a kocsiját, behuppantam mellé, Ness pedig gázt adott.
Míg a városon mentünk keresztül, csöndesen ültünk, s nem mertünk egymásra nézni. Mint a tinik, gondoltam, és ezen nevetnem kellett. Hányszor álmodoztam erről, hogy egy kocsiban ülve pirulva hajtunk a Cullen ház felé. Mégpedig azért vagyunk elpirulva, mert Edward valami olyan dolgon kapott rajta minket, amit ő nem tart helyén valónak.
- Zavarban vagy – törtem meg a csendet.
- Uhm… igen – nézett rám, és ismét elpirult.
- Szép vagy, amikor elpirulsz – adtam hangot gondolataimnak, Nessie pedig rátaposott a fékre és farolva megállt az erdő széli porban – Valami rosszat mondtam?
- Nem, és éppen ez aggaszt!
- Az aggaszt, hogy őszintén megdicsérlek?
- Nem, az aggaszt, hogy engem még soha senki nem dicsért meg! Annyira furák vagytok, és annyira nehéz ez nekem. Tudom, érzem, megbízhatok mindnyájótokba, de ha ma beavatnálak titeket minden sötét foltba az életemből, akkor feldobnám az elveimet, amit minden esetbe betartok. Amikor kérdezni fogtok. Meg kell értened, nem mondhatok el mindent. És ezt sajnálom. Jacob, te olyan csodálattal nézel rám, hogy egyszerűen nem tudok neked ellen állni, de érts meg, nem szabad az én kezembe adnod magad! Velem csak rossz dolgok történtek, szerintem, én vagy maga Isten átka, és ha téged egy ilyen jólelkű, tiszta lényt megtörök, akkor abba belehalok. Semmi képpen nem akarlak bántani. Soha. – fejezte be én pedig nem bírtam magammal áthajoltam a kézifék felett megtámaszkodtam a combjai mellett jobb kezemmel, míg a ballal a nyakát cirógattam, s beszélni kezdtem.
- Tudom, hogy még nem bízol meg bennünk 100%-osan, de tudom Nessie, hogy fogsz. Muszáj, mert neked is, és nekünk is jobb lesz. És tudom, egy jobb élet vár rád akkor, mert mi már most bízunk benned. Ha ma nem is avatsz be minket minden titkodba, tudnod kell, hogy engem, minket nem érdekel, mik történtek veled – suttogtam az utolsó pár szót.
- A te szádból olyan hihetően jönnek ezek a szavak, mintha mind igaz lenne – suttogta csillogó szemeivel.
- Igaz.
- Jake?
- Hmm – hunytam le szemeimet, s fejemet bal válla hajlatába hajtottam.
- Legszívesebben megcsókolnálak, de tudom, az hiba volna – motyogta remegő hangon, mire én felkaptam fejem – Össze-vissza beszélek, igaz?
- Dehogy! – fogtam két vasmarkom közé törékeny arcát.
- Nem szabad – motyogta.
- Nem baj – suttogtam, és már ajkam az övén is volt.
Tudtam, hogy nem szabad, de az élmény mindent elsöprő volt. Nem volt hideg az ajka, puha volt, kellemes, vágykeltő. Kis kezei önálló életre kelve átkarolták nyakam, beletúrt a tarkómnál lévő hajba, én pedig felnyögtem. Nyelvemmel körbe rajzoltam a puha halmokat, Ness pedig sóhajtva engedett utat nekem. Amint rátaláltam nyelvemmel az övére lassú, de szenvedélyes táncba kezdtünk. Ez a csók volt az éltető lehelet lelkemnek, ha ezt most nem harcolom ki magamnak, szívem felmondja a szolgálatot. Zihálva váltam el tőle, s homlokomat az övének támasztottam. Úgy látszik ő még bírta volna, mert apró puszikat nyomott számra.
- Nessie... - nyögtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése