Eredeti webhely: http://donna-szeretet.blogspot.com/
Első része: Nessie and Lucas lullaby
Első része: Nessie and Lucas lullaby
(Jacob szemszöge)
Nem tudom mikor keveredett Nessie az ölembe, de nem is érdekelt. Csodás érzés volt a karomba tartani őt, hisz attól a perctől fogva szeretem, hogy megláttam. Az évek során mindig azt tartottam szem előtt, ha megtaláljuk elég csak egy mosolya, a boldogsága engem már az teljessé tesz. De az, hogy itt ül és engem csókol, az én érintéseim alatt nyög fel… megrészegít. Nem bírtam magammal, kezem – ami eddig a formás csípőjét simogatta -, lecsúszott kerek fenekére és erősen megmarkolva azt, közelebb húztam ágyékomhoz.
Ekkor mintha az ölemben elhelyezkedő szépséget áramütés érte volna, mert egy pillanat alatt már csak a levegőt markolásztam, nem tudtam hová tűnt. Felébredve a kábulatból, a volán felé fordítottam a fejem, és ott ült ő. Zihált, kapkodta a levegőt, akárcsak én. Majd rám emelte ködös, gyönyörű tekintetét, és elpirulva lehajtotta a fejét. Egyik ujjammal az álla alá nyúlva kényszerítettem, had láthassam, milyen érzelmeket tükröz arca.
- Valami rosszat tettem? – kérdeztem félve.
- Jaj, dehogy… de ezt nem lett volna szabad – motyogta.
- Élvezted… az csak jelent valamit, nem?
- Nem, nem jelent semmit, és most menjünk, mert sose érünk oda – nézett rám megkeményedett tekintettel, fagyosan. Nem értettem semmit sem. Mi lelhette? Jó, persze tudom, hogy ez gyorsan történt de…
Amint megérkeztünk, ő egyből szállt volna ki az autóból, de megállítottam.
- Nessie… én sajnálom, nem akartalak letámadni, én… - makogtam.
- Gondoltam – felelte keserű arccal, majd lenézett összekulcsolt kezünkre, mire én egyből elengedtem, ő pedig azon nyomban kipattant.
Mikor már a többiek is odaértek – mi érkeztünk meg elsőként -, Alice beterelt mindenkit, én maradtam az utolsónak, s befelé kullogtam letörten.
- Jake…? – suttogta Bella megállva az ajtóban.
- Menj csak be, semmi gond – próbáltam összehozni egy mosolyt, nem nagyon sikerült.
- Össze van zavarodva – nyújtotta felém a kezét, de én csak kikerülve azt bementem.
Mindenki elhelyezkedett, én pedig egyre csak őt figyeltem. Nem bírtam levenni róla a szemem, hisz oly gyönyörű a teljes valójában. Ahogy elpirult, amikor Esme megkínálta valamivel, és amikor csilingelve felkacagott Emmett viccein. Majd amikor megszólalt azon a lágy hangon, amivel akármikor le tudott volna venni a lábamról.
- A szüleim… - motyogta – Nehéz olyasmiről beszélnem, amit nem is ismerek. Mert tudom, hogy nektek ez furcsa, hogy úgy beszélek az anyámról, mint egy könnyűvérű nőcskéről, de nem tudok róla semmit. Az apám biztos vámpír volt, anyám ember. Nagy önuralma lehetett az illetőnek, a nőnek pedig kitartása, amiért kihordott engem, akit utána eldobott magától. Arra emlékszem, hogy egy ideig vele éltem. Tudom. Akkor miért taszított el magától? Ki tudja? Senki. – mondta elmerengve, majd folytatta – Több információm nincs róluk, illetve róla. Á de van egy dallam. Ez amúgy vicces – nevetett fel zavartan -, egy zongoraszóra emlékszem, méghozzá elég tisztán és tudom, hogy ő hallgatta, amikor a közelébe voltam, vagy éppenséggel nekem játszotta. Bár az utóbbit nem hiszem. Gyűlölni nem tudom, mert nem ítélek el egy olyat, akit nem is ismerek. De ők a tulajdon egyetlen rokonaim voltak, és ha él is valamelyikőjük, az biztos nem az anyám. Ne kérdezzétek, ezt valahogy érzem, hogy ő már nincs ezen a földön.
- És ezért haragszol rájuk? – kérdezte halkan Edward.
- Azért nagyon, hogy nem öltek meg. Nem vagyok én erre a földre való.
- Már hogyne lennél? Hiszen annyian szeretnek – szólalt meg Bella fájdalmasan. Érthető.
- Nah, igen azaz egy valaki éppen Olaszországban írtja a népet – nevetett keserűen.
- Hiányzik neked egy Volturis… érdekes – dörmögte Emmett, aki még mindig nem tudott napirendre térni a felett, hogy Nessie a Volturi tagja volt.
- Csak Dem van nekem, senki más.
- És mi? – szólaltam meg először, és vádlón a szemébe néztem.
- Nem is ismertek.
- Engedd, hogy megismerjünk.
- Éppen azt teszem, és egyáltalán nem akarom, hogy szeressetek – nézett továbbra is dacosan szemeimbe.
- Hogy mi? – nyögtem ki pár oktávval magasabb hangon.
- Jól hallottad, hallottátok. Az életem vak vágányokon halad, készül az útvesztőbe… értelmetlen egy olyan személynek szeretetet nyújtani, aki hamarosan eltávozik egy könnyebb helyre – fejezte be és szavait csend követte. Valószínűleg a szavainak a súlyán gondolkodott mindnyájuk. Én biztosan. Miken kellett eddig átszenvednie, ha így áll hozzá az egész életéhez? A válasz egyszerű: borzalmas dolgokat. Csak mondaná meg ki tette ilyen pesszimistává, menten megkeresném, és apró cafatokra szaggatnám.
- Megmutatod azt a zongoraszót? – köszörülte meg a torkát Edward, s felállt.
- Áh, nem vagyok valami profi – tördelte a kezeit lehajtott fejjel.
- Nem baj, én zongorázom már eléggé régóta, szóval, ha gondolod, tanítanálak – mosolygott rá kedvesen, aha, egy csel hogy többet jöjjön el ide, vigyorogtam magamba.
- Az jó lenne – egyezett bele, majd Edwarddal odaültek a fekete lakkal lefestett piros párnahuzattal ellátott padra a szintén éjben fekete hangszer elé. Edward felnyitotta a fedelét Nessie pedig zavartan, de gyönyörűen játszani kezdett.
Mindegyikőnk felismerte. Nessie and Lucas Lullaby. Edward írta nekik miután megszülettek. Istenem milyen rég is volt Nessie pedig emlékszik rá, van egy emléke velünk kapcsolatba! Egy emlék, ami hozzánk köti. Emlékszem mindig erre aludtak el Lucasszal. Én fogtam a kezecskéjét Edward pedig Bellával ült a hintaszékben, és dúdolták az ikreknek írt dalt.
- Ennyire borzasztó? – hallottam meg csodás hangját, mivel eddig fel sem tűnt, hogy csend van.
- Tökéletes – búgta Edward meleg tekintetét Nessie-n tartva, bizonyára lenyűgözte lírai lelkét, hogy egyetlen rég megkerült lánya emlékszik az általa írt altatóra.
- Valóban, a baj csak az, nem tudom nekem szánta-e, mert biztos vagyok benne, hogy anyám hallgatta. – mosolyodott el egy pillanatra, majd felszegte a fejét -, Nos, akkor van, ami érdekel még titeket?
- Hát persze! Van valami különleges képességed? – kérdezte izgatottan Jasper, mire Nessie felnevetett.
- Ha elárulom, remélem, tisztába vagytok vele, hogy nektek is mesélni kell magatokról?
- Állunk elébe – válaszoltam, majd várakozva vártam, mi is a különleges tulajdonság.
- Igazából érdekes, és nehéz is volt meg tanulni, kezelni, sok bajom volt belőle, legyen ennyi elég. Két testrészem, inkább végtagom összeérintésével tudom használatba hozni. Aro-val a csettintést választottunk, az egyben észre vehetetlen, és könnyen használható. Sokszor mondta, hogy ha előbb születek meg, mára lehetnék a Volturi feje, még csak az kéne – nevetett fel, belegondolva a helyzetbe -, mivel akármelyik vámpír erejét tudom használni, ha akarom. Ez mind az agyam játéka, ha én azt akarom, hogy a jövőbe lássak elég egy csettintés és voálá – és valóban, összeérintette a mutató és hüvelyk ujját, tekintete elhomályosult pont, mint a kis Alice-é szokott, majd elvigyorodott.
- Mit láttál? – szaladt hozzá izgatottan Alice.
- Emmett és Jasper, mielőtt elmegyek, összeverekszenek, Jasper fog nyerni – vigyorgott továbbra is.
- Mi? – bődült fel Emmett.
- Én ezt láttam – emelte fel védekezőleg a kezeit széles mosollyal, huncut fénnyel a szemében.
- Ez… - kezdte volna Emmett, de Alice félre lökte.
- Mesélj még a képességedről – mondta Nessie-nek izgatottan.
- Ez az egyik képességem, van egy másik, ami teljesen átlagos, mármint köztünk vámpírok közt szólva.
- Mi az?
- A gondolataimat meg tudom mutatni akárkinek, úgy ha a tenyeremet az illető arcára simítom – emelte fel egyik törékenynek tűnő kacsóját, és ahogy én is a többiek szemébe is láttam felfedezni azt a csillogást, ami valószínűleg az én tekintetembe is ült. Nessie nem egyszer mutatta meg így nekünk, mit szeretne, már amikor megszületett, akkor használta ezt a képességét. Ezek szerint a másik később alakult ki nála.
- Mondjuk, azt nem tudom, hogy érzelmileg kialakult képességeket is használhatnék, meg tanulhatnám használni, lehet. Az is egy lehetőség, hogy fájdalommal járna megtanulnom. Nem tudom pontosan – vakarta meg eltűnődve a feje búbját, s hirtelen izgatott fény költözött szem bogarába – Meséljetek most ti! – huppant le az egyik fotel kényelmes puhaságába, lelkesedve dörzsölgette össze apró tenyereit és várakozóan nézett felénk.
- Mi érdekel Nessie? – lépett oda Carlisle.
- Minden.
Második része: Bizalom
(Nessie szemszög)
- Minden. – mondtam, s igaz is volt, ha már egyszer nekik így, őszintén, felszabadultan ki tudok tárulkozni, akkor – gondolom – ők is mesélnek nekem.
- Nos, rendben… - kezdte Carlisle, majd intett családjának, akik leültek, és meghitt csendben hagyták, hogy a családfő beszélni kezdjen. Kellemesen hátra dőltem a puha fotelbe, és figyeltem. Nem szóltam bele, a család mindent részletesen elmondott. Érdekes életük van az egyszer biztos.
Ami legjobban érdekelt az Bella és Edward kapcsolata, s a szerelem gyermek Lucas. Meg kell mondjam, irigylem őt, még ha szégyellem is. Az a különleges kapcsolat, annyira szép, meghitt. Örülök, hogy találkoztam velük, s hogy ilyen kedvesen fogadnak, megbíznak bennem. Valahogy megmagyarázni nem tudom, de megbízom bennük. Már nem tudok kételkedő lenni velük kapcsolatba. Lucas pedig… olyan mintha közöm lenne hozzá, pedig biztos nincs. Én nem vagyok szerelemgyerek, mint ő.
Jake pedig…! Bakker, az a csók! Mi lelt? Nekem sosem volt közöm egy sráchoz sem, de Jacobbal ez a kapcsolat nem egy egyszerű kaland. Mintha komoly érzelmek nyugodnának a tettei mögött. Érdekes, de nem szabad kötődnöm Jake tiszta lelkéhez! Meg kell mondanom neki, hogy nem. Akármennyire nehéz is ez nekem, vele még most az elején tudatnom kell, hogy egy olyan reménytelen sehonnai lányhoz, mint én, nem tartozhat, nem szerethet. Szeretni. Engem nem szeret senki, sőt szerintem, úgy őszintén nem is tudom, hogy kell szeretni. Biztos csodás, és féltő érzés, vagy valami ilyesminek képzelem.
- Nessie? – szólított meg Bella, felébresztve mélázásomból.
- Oh, csak elrévedtem, bocsánat. Annyira… hogy is mondjam, fergeteges életetek van, hogy alig győztem figyelni – vigyorodtam el.
- Nos, te már mindent tudsz rólunk – szólt halkan Rose, de én értettem a célzást.
- Örülök, hogy megbíztok bennem, és ígérem, elmondok minden… sötét részletet az életemből, csak kérlek, adjatok időt, mert tényleg nehéz.
- Ne érts félre minket, nem akarjuk erőltetni! – tiltakozott hevesen Bella.
- Tudom – mosolyodtam el a reakcióján -, de el akarom mondani nektek, valahogy érzem. Tudjátok, egész életem során nem bíztam meg senkiben, a Volturi-ba is csak évekkel később, s először Demetri-ben. Meg is kéne valamikor látogatnom – fejeztem be eltűnődve.
- Tartjátok a kapcsolatot? – morgott Emmett mire felnevettem.
- Hát persze! Telefonon, nem is bírnám amilyen egy idióta – rötyögtem továbbra is. – Nem olyan rosszak, ám mint hiszitek. Volt már valamilyen zűrötök velük? – puhatolóztam.
- Amit meséltünk, amikor elmentem hozzájuk, hogy… - de Bella nem engedte Edwardnak, hogy befejezze. Kezét a szájára téve, könyörögve pillantott rá.
- Értem, de az nem nagydolog, van ennél zűrösebb is. A nomádokkal elég sok gond van – sóhajtottam -, bár én kifejezetten egyet keresek, a többi kettőt Aroék őr vámpírjaira bízom. – ejtettem ki a szavakat a számon meggondolatlanul, felemeltem a fejem és értetlen arcokkal találtam szembe magam. Bella és Edward dermedt arcát nem tudtam hova tenni.
- Ez az a dolog, amihez idő kell, hogy elmond nekünk igaz? – kérdezte kedvesen Esme.
- Igen. Lehet, hogy majd elítéltek miatta, de végülis az érthető.
- Nem alkotunk addig véleményt, ameddig nem tudjuk, hogy miről is van szó – mondta Jasper.
- És ezt én nagyon köszönöm – mosolyodtam el, s egyszerre egy meleg, kellemes érzés leptem el a testem, a szívemből kiindulva. Ilyen még sosem történt velem. Csodás érzés. Cullenék lennének a ’gyógyszer’ csonkított lelkemnek? Ha igen, akkor hálaimát kell mormolnom, vigyorodtam el gondolatba. Gondolatba…!
- Edward! – szólaltam meg hirtelen, ő pedig egyből rám kapta a tekintetét.
- Mi a baj?
- Te hallod az én gondolataimat? – böktem ki a kérdést.
- Nem – fonta össze a szemöldökét, mire megnyugodva szusszantam egyet – Te tudod, hogy miért nem, igaz?
- Hát persze – vigyorogtam. – Ez is a képességem része, le tudom zárni az elmém.
- Ezt biztos örökölted… - befejezni nem engedte Alice, eléje vetette magát, s most ő fogta be a száját, én pedig megzavarodva figyeltem őket.
- Hogy mondtad?
- Sehogy! – vágta rá Alice, majd jelentőség teljesen Jasperre emelte borostyán szemeit, s engem ellepett a nyugalom.
Ott tartózkodásom többi idejét beszélgetéssel töltöttük. Megtudtam, hogy Alice már emberként érzékelte a jövőt, bizonyára ezért kapta ezt a képességét. Nah, meg, hogy a szülei berakták az elme osztályra…
Jasper harcos múltjáról is meséltek. Jazz-ből árad a bölcsesség, a nyugalom, az önfegyelem. Ezt valahogy irigylem tőle.
Beszéltek Lucas fejlődésről, ami percről-percre megegyezett az enyémmel, pedig minden félvérnél ez máshogy van…
Az idő eltelt nekem pedig mennem kellett, de megígértem Alice-nek, hogy legközelebb is jövök, és elvisznek vásárolni. Bepattantam a Mercedesembe, mosolyogva intettem feléjük, s elhajtottam kanyarogva a szürke titokzatos erdő közt.
(Jacob szemszöge)
Amint bejöttünk engem ellepett az üresség. De nem tudtam ezzel olyan sokáig töprengeni, mert Edward öles léptekkel elém suhant, és mellkasából félelmetes morgás jött fel. Nem ijedtem meg, már megszoktam, és hogy idegesítsem még jobban, felidéztem szerelmem csókját, minden érzést, érintést felidéztem neki, ő pedig majdnem rám vette magát. Hozzá kell tennem, hogy majdnem, ugyanis Bella közénk ugrott.
- Edward!
- Bella, menj el innen. Most! – mondta Bellának, de végig engem szuggerált, én pedig továbbra is vigyorogtam.
- Nem! És Jacob te meg fejezd be! – fordult most felém. – Nem tisztességes, és ezt te is nagyon jól tudod.
- Tudom hát. Csak érted Bella, Nessie már felnőtt, ahogy Lucas is. Ha Luke csajozna vajon, akkor is így reagálna? – ütöttem tovább a vasat.
- Korcs! – vicsorgott, mire Alice intett Emmettnek, hogy fogja le, engem meg elkapott a röhögő görcs.
- Ha tudnád, hogy milyen fejet vágsz! – rötyögtem továbbra is.
- Nah, jó elég! – szólalt meg hirtelen Lucas. - Apa! Értem én, hogy meg akarod óvni Ness-t, de el kell ismerned, hogy megnőttünk. Lehet, sőt biztos, most múltunk kb. kilenc évesek, de agyilag, testileg szerintem, ő is felfogta, hogy már nem kislány. Na, és ahogy néztem, figyeltem, nem is volt gyerekkora. Szóval… el kell fogadnod, bizony felnőttünk.
- Emmett! – szólt most Edward testvérére, mire az elengedte, s úgy látszott lenyugodott. - Tudom, fiam, hogy igazad van, de akkor is nehéz. Egy hónap alatt apa lettem, majd rá egy évre a lányomat elrabolták. Idáig kerestük, közbe a korcs még benyögte, hogy Renesmee a lenyomata… ez mind sok. Amúgy pedig, nem hinném, hogy olyan nagyon felnőttek lennétek.
- Nem úgy értettem! – vágott apja szavába Lucas. – Hanem, hogy a gondolkodásunk fejlettebb, mint egy átlag kilenc évesnek, mert szellemileg annyi idősek vagyunk, a testünk pedig egy tizenhét éves kamaszt ábrázol, és se nekem, se a húgomnak nem volt, és szerintem, nem is lesz kamaszkora! – jött a ki a sodrából, és meg se várva apja válaszát felviharzott az emeletre.
- Lucas! – szólt utána Bella.
- Nem fog lejönni – sóhajtotta Edward, majd felém fordult, és elfintorodott. – Tudod, kezdtelek megszokni, és meg is szoktam, hogy milyen idegölő tudsz lenni. De most Jacob kiszakítod minden idegszálam a helyéről, és a türelmem egy tized másodperc alatt elpárolog.
- Az a cél! – vigyorogtam jó ízűen.
- Jacob Black! – üvöltött Bella, barna tincsei jobbra-balra repültek szív alakú arca körül.
- Jó befejeztem – töröltem le a vigyort a képemről, mert már elegem volt, hogy nem értik a viccet. Végszóra meghallottam a farkas üvöltést, Alice pedig a Paulnak szánt ruhákkal kiszaladt az erdőbe, majd vissza is jött időt hagyva neki az öltözésre. Nem tartott neki sokáig, egy perc múlva már be is lépett a bejárati ajtón, az arca nem árult el semmit sem.
- Na, mi van? – léptem elé.
- Találtunk valamit – kezdte szűkszavúan.
- Mit? – vontam fel a szemöldököm.
- Két vámpír szagát.
- Hogy mi?
- Jól hallod.
- Ne keljen már mindent úgy húznom ki belőled Paul! – üvöltöttem a képébe. – Mond el feketén fehéren! Nekem már úgyis mindegy!
- Két nő szaglászott Renesmee háza körül, valószínűleg még be nem mentek, de feltehetőleg befognak.
- Mi? – jött a hisztérikus kérdés Bellától.
- Sajnálom, de ezek lesznek azok a vámpírok, akik elrabolták.
- Ez biztos?! – szorult ökölbe Edward keze a teste mellett.
- Igen.
- De… de hát… akkor Nessie veszélyben van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése